Hírek

2005.08.29. 00:00

Akár az amerikai filmekben

Kovács Nimród jókedvű, elégedett ember. A UPC Közép-európai Csoportja elnökének – nem mellesleg a Monarchia Pincészet megálmodójának és megvalósítójának – példaképe Ronald Reagan. Hitvallásából önmaga számára is iránymutató, hogy legyen az ember egyenes és korrekt, határozott és barátságos.

Kaszás Erzsébet

[caption id="" align="alignleft" width="318"] Ahogy egy apának mind a két gyereke egyaránt fontos, úgy Kovács Nimród sem tud sorrendet tenni a UPC és a Monarchia között
[/caption]– Augusztus 20-án megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. Minek tulajdonítja?
– Egy kicsit felemás, de boldog érzés volt átvenni, hiszen 2005-ben abban az országban kaptam egy magas állami kitüntetést, ahonnan egészen fiatalon, 1971-ben úgy disszidáltam, hogy soha többé nem jövök ide vissza. De a rendszerváltás után üzletemberként visszajöttem, és a korszerű kábeltelevíziózást lényegében mi alapoztuk meg Magyarországon a munkatársaimmal. Azt vállalva, hogy amit csinálunk, az az üzleti haszonszerzés mellett segítse a fejlődést, a demokráciát is. Azt hiszem, az elmúlt tíz-tizenkét évet ismerték el most a lovagkereszttel.

– Nevét a UPC-vel és a Monarchia Pincészettel kapcsolják össze. 1982 óta dolgozik a kábeltelevíziós iparágban. Az egyre sikeresebb borászati vállalkozásnak azonban ön a megálmodója, a létrehozója. Melyik a fontosabb?
– Ahogy egy apának mind a két gyereke egyaránt fontos, úgy én sem tudok ilyen sorrendet tenni a kétféle tevékenységem között. A telekommunikáció a véremben van, hiszen az egyetem elvégzése után a denveri United Cable Television Corporationnél kezdtem marketingigazgatóként, majd részt vettem a Discovery Chanellel és az E! Entertainmenttel kapcsolatos befektetésekben is. Innen vezetett az utam ahhoz a UIH-hoz,  amelyikből később a UPC-vállalatokat tulajdonló UGC kialakult. A UIH/UGC számára világszerte dolgozhattam kábeltelevíziós és tévécsatornákkal kapcsolatos feladatokon. Amikor 1988–89-ben Amerikában kezdett telítődni ez a piac, csak úgy érhettük el a szinte kötelező évi 20–25 százalékos növekedést, hogy új, külföldi célpontokat kerestünk. Így kerültem befektetőként Ausztráliába, Svédországba, Norvégiába, Új-Zélandra majd Izraelbe. Éppen Londonban dolgoztam, amikor felmerült, hogy nyitni kellene Kelet-Közép-Európa felé. Mivel édesanyám Magyarországon maradt, és voltak itthoni kapcsolataim, jó ötletnek tűnt, hogy legyen az első Magyarország. Ehhez összeszedtünk – az akkori időkben nem kevés – 30 millió dollárt és megalakítottuk a Time Warnerrel a Kábelkom cégcsoportot. Ami egy éven belül a legnagyobb magyarországi kábeltársasággá nőtte ki magát. A második legnagyobb társasággal, a Kábeltellel való egyesülésből jött létre a UPC. Mindezek ellenére mégsem merném azt mondani, hogy a UPC általam irányított Közép-európai Csoportja – Magyarország mellett Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Románia és más kötelékben Ausztria – a maga ötmillió előfizetőjével fontosabb lenne számomra, mint a borászat. A Monarchia eredményei, piaci sikerei legalább ilyen fontosak. Magát az ötletet a cégalapításhoz az adta, hogy szemben azzal, amit itthon gondolunk magunkról, nem eléggé elismert külföldön a magyar bor. Pedig nagyon szerettem volna például Amerikában jó magyar bort venni. Ezért több mint öt évvel ezelőtt Pók Tamással – aki a Monarchia főborásza és társtulajdonosa –, Kató Andrással végiglátogattuk az összes magyar borvidéket, és kiválasztottunk hetet, ahol stratégiai kapcsolatot építettünk ki kimagasló pincészetekkel (Vylyan, Szepsy, Hétszőlő, Nyakas, Weninger, Takler, Pók–Polonyi). A válogatás alapja nem regionális vagy egyéb, szokásos szempont volt, hanem olyan borokat kerestünk, amelyek ízvilágban és hangulatilag kiegészítik egymást. Így a Monarchia borai kedveltek lehetnek egy baráti találkozón, a különlegesebbek ünnepélyes alkalmakra, ajándékba és így tovább. Rengeteg jó bort lehet ma már kapni. Ahhoz, hogy megálljuk a helyünket, a legfontosabb, hogy az ár–érték arány megfelelő.

– Mint mondja, fiatalemberként Amerikában próbált szerencsét, ahol tanult, karriert csinált, és a rendszerváltáskor befektetőként jött haza. Akár egy amerikai filmben. Ez tényleg ilyen egyszerű?
– Természetesen nem, hiszen amikor 1971-ben disszidáltam, hónapokig voltam egy olasz menekülttáborban (Capua), majd 1972-ben kerültem New Yorkba, ahol három dollárt kaptam megélhetésre egy katolikus szervezettől. Később találtam egy pártfogót, a Megyesy családot, akik befogadtak, és munkát szereztek nekem. Itthon pincérként végeztem, ott a feketemosogatással, tehát a vendéglátásnak is a legalján kezdtem. Coloradóban beíratkoztam nemzetközi kereskedelmi szakra, és beleszerettem. Amiért végül ezen belül a reklámszakmát választottam, annak a humán érdeklődésem az oka. Üzletemberként is mindig a kreatív dolgok érdekelnek.

– Melyek még a fő értékek az életében?
– Ronald Reagan rajongója vagyok, aki nagyon korrekt üzletember is volt. Az ő egyik mondása, hogy „vezess, kövess vagy állj el az útból”. Vagyis ha te vagy, akit érdemes követni, hallgatok rád; ha én tudok neked adni, kövess engem; de ha egyik se, ne acsarkodjunk egymásra. Egy másik amerikai szlogen angolul 3F, ami talán úgy fordítható, hogy legyen az ember egyenes és korrekt, ugyanakkor határozott és barátságos. Meg vagyok győződve arról, hogy ha egyenesen közelítesz, emberi kapcsolataid tiszták, akkor bárhol megtalálhatod a mindenki érdekének megfelelő közös megoldást.

Kovács Nimród (55 éves)

A UPC Közép-Európai Csoportjának elnöke, a Monarchia Pincészet társtulajdonosa

Család: gyermekei 25, 22 és 15 évesek, Amerikában élnek és tanulnak. És bár ott is születtek, édesapjuk örömére tanulnak magyarul. Szintén amerikai feleségétől majdnem tíz éve elvált, és Magyarországon új társat talált.

Hobbi: szeret sportolni, futni, kirándulni; és jókat beszélgetni a barátokkal egy pohár finom bor mellett. A kulturális programokra is szakít időt. Nemrégiben egy 1852-ben épült régi ház felújítását fejezte be eredeti pompájában. És bár volt már benne része, szívesen utazik. Indiában például még nem járt.

Szakmai életút

University of Colorado, majd American Graduate School of International Management. 1982 óta dolgozik a kábeltelevíziózásban.

A rendszerváltás után a Time Warnerrel és a US Westtel megalapította a Kábelkomot.

A Kábeltellel való egyesüléséből alakult meg 1998-ban a UPC Magyarország Kft.

Cégtörténetek a kábeltévétől a borig

UPC Magyarország:

vezető televíziós, szélessávú internet- és telefonszolgáltató, amely kábelhálózatain csaknem 60 településen nyújt szolgáltatást. Egymillió háztartásban 720 ezer kábeltévés, 146 ezer digitális műholdas tévés, 85 ezer szélessávú internetes és 73 ezer telefonos előfizetője van. A cég tulajdonosa a Liberty Global, Inc.

Monarchia Pincészet:

Az Oszták–Magyar Monarchia jó néhány területe minőségi borvidék volt. Innen az elnevezés. Hazai és külföldi szakemberek segítségével, neves borászokból választották ki a kínálatot. Egerben és Noszvajon vettek területet. A borok Pók Tamás kezei alatt Monarchia Pincészet néven kerülnek forgalomba.

Család: gyermekei 25, 22 és 15 évesek, Amerikában élnek és tanulnak. És bár ott is születtek, édesapjuk örömére tanulnak magyarul. Szintén amerikai feleségétől majdnem tíz éve elvált, és Magyarországon új társat talált.

Hobbi: szeret sportolni, futni, kirándulni; és jókat beszélgetni a barátokkal egy pohár finom bor mellett. A kulturális programokra is szakít időt. Nemrégiben egy 1852-ben épült régi ház felújítását fejezte be eredeti pompájában. És bár volt már benne része, szívesen utazik. Indiában például még nem járt. Szakmai életút University of Colorado, majd American Graduate School of International Management. 1982 óta dolgozik a kábeltelevíziózásban.

A rendszerváltás után a Time Warnerrel és a US Westtel megalapította a Kábelkomot.

A Kábeltellel való egyesüléséből alakult meg 1998-ban a UPC Magyarország Kft. Cégtörténetek a kábeltévétől a borig UPC Magyarország:

vezető televíziós, szélessávú internet- és telefonszolgáltató, amely kábelhálózatain csaknem 60 településen nyújt szolgáltatást. Egymillió háztartásban 720 ezer kábeltévés, 146 ezer digitális műholdas tévés, 85 ezer szélessávú internetes és 73 ezer telefonos előfizetője van. A cég tulajdonosa a Liberty Global, Inc.

Monarchia Pincészet:

Az Oszták–Magyar Monarchia jó néhány területe minőségi borvidék volt. Innen az elnevezés. Hazai és külföldi szakemberek segítségével, neves borászokból választották ki a kínálatot. Egerben és Noszvajon vettek területet. A borok Pók Tamás kezei alatt Monarchia Pincészet néven kerülnek forgalomba. Ahogy egy apának mind a két gyereke egyaránt fontos, úgy Kovács Nimród sem tud sorrendet tenni a UPC és a Monarchia között -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!