Hírek

2005.08.23. 06:35

A rendőrség és az ügyészség csatája

A szerző a Political Capital elemzője

A Kulcsár-kazetta nyilvánosságra kerülését követő egy hét legmeglepőbb történése a mély csend volt. Mivel azonban a két évvel ezelőtt kezdődött botrányt mindeddig a politika élénk figyelme és részvétele kísérte, nem alaptalan a gyanú, hogy a hallgatásnak oka és jelentősége van. Bár a közvélemény-kutatások szerint a megkérdezettek mindkét politikai oldalt érintettnek gondolják a botrányban, a Kulcsár-ügyben eddig az MSZP-nek voltak nagyobb gondjai. A szocialisták eddig hol cáfolták, hol elismerték az álbrókerrel történt találkozást, emellett ugyanakkor hasonló vádak érték a Fideszt is. A pártok eddigi kommunikációja szerint a politikai botrány kezelésének, a kármentésnek hatékony módja, hogy a másik oldal érintettségének bemutatásával legalább a saját támogatói bázis bizalma megőrizhető.

Az MSZP-nek ilyen előzmények után nem volt érdeke, hogy éles hangnemben támadja a sokat vitatott ügyészségi kihallgatást. Ezzel rögtön magára vonta volna a Fidesz vádjait: „az MSZP-nek takargatnivalója van, ezért ront rá a független ügyészségre”. Persze a Fidesznek sem vált volna előnyére, ha azonnal védelmébe veszi az ügyészséget. Miután a legfőbb ügyész politikai irányultsága már évek óta vita tárgya, a nagyobbik ellenzéki párt csak terepet adott volna a Polt Péter, egykori fideszes képviselőjelölt elleni támadások felújítására.

A tétet a fideszes Répássy Róbert nyilatkozata emelte magasra, amikor úgy nyilatkozott, hogy „a rendőrség simít, az ügyészség élez”. Az MSZP ezzel párhuzamosan pedig kérdésekkel fordult Polt Péterhez, amivel egyben emlékeztetett a legfőbb ügyészhez az elmúlt három évben intézett parlamenti interpelláció-sorozatra is. A politikai szereplők a bűnüldöző és igazságszolgáltatási szerveket az ilyen nyilatkozatokkal és akciókkal előre hiteltelenítik. Ez számukra hasznos, hiszen minden jövőbeni, ellenük irányuló vád, eljárás és információ hitelessége megkérdőjelezhető. A Kulcsár-ügyben az MSZP és a Fidesz tehát nem csupán a botrány politikai hatását osztja meg egymás között, de azzal, hogy támadják, illetve megvédik a rendőrséget vagy az ügyészséget, ezeket a szerveket is magukhoz és a politikához láncolják. A politikusok ráadásul most is másképp gondolkodnak, mint a választók: a Medián legutóbbi felmérése szerint az ügyészséget az emberek közel fele a pártoktól függetlennek ítéli meg, de a bizalom csökkent vele szemben – többek között a pártok közötti csatának is köszönhetően.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!