Hírek

2005.07.25. 06:06

Vihar Orbán szavaiból

Politikai vihart kavart a volt miniszterelnök kijelentése. Orbán Viktor szerint a baloldal „ráront” nemzetére.

Lukács János – Tibay Gábor

A baloldal – amikor csak teheti – ráront nemzetére; így tesz a mostani magyar baloldal is, amelynek nemzeti fordulatot kellene végrehajtania – jelentette ki Orbán Viktor az erdélyi XVI. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktáborban tartott beszédében. A Fidesz elnöke többek között Kun Bélát és a Rákosi-korszak vezetőit hozta fel például, hozzátéve azokat, akik 1956-ban leverték a forradalmat. Orbán Viktor szerint ugyanígy rontott rá saját nemzetére a kettős állampolgárság ügyében a nem mellett állást foglaló magyar baloldal is. Az ellenzéki vezető szerint a baloldalra azonban szükség lesz a jövőben a nemzeti egység megteremtése szempontjából.

A politikus kifejtette: az ország jövője a parlamenti választások eredményén múlik majd. Szerinte az anyaországnak nem úgy kell tekintenie a határon túli magyarságra, mint hátrányra, hanem úgy, mint a közös gazdasági felemelkedést segítő tényezőre. A gazdaságról szólva Orbán Viktor elmondta, a mai magyar kormány nem néz szembe a valósággal, például azzal, hogy csökken a növekedés, a túladóztatás pedig bénítja a gazdaságot.

Orbán Viktor nem méltó arra, hogy a nemzet érdekében szóljon – reagált a pártelnök szavaira Nyakó István, az MSZP szóvivője. Nyakó István szerint hitelesebben szólt a jobboldalon a Fidesz második embere, Kövér László, aki úgy vélekedik a népszavazásról, hogy felelőtlen, eleve bukásra ítélt, és semmilyen hasznot nem hozó kezdeményezés volt. – Aki ilyet tesz, Kövér szerint sem méltó arra, hogy a nemzet érdekében szóljon. Mivel Orbán Viktor a népszavazási kezdeményezést aláírta, nem méltó arra sem a bal-, de úgy látszik, a jobboldal szerint sem, hogy a nemzet érdekében beszéljen – hangoztatta Nyakó István.

Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető szerint az esztendő legdurvább és leggyávább mondata hangzott el Orbán Viktor szájából. A politikus arra szólította fel a Fidesz elnökét: vonja vissza a baloldal nemzetellenességére tett állításait. Lendvai szerint Orbán kijelentéseivel a politikai párbeszéd alaptételeit kérdőjelezi meg.

Változó pártviszonyok?

Meglepetésre Markó Béla, a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége (RMDSZ) vezetője Orbán Viktorral közös sajtótájékoztatón jelentette be: ezután rendszeressé teszik a két párt között a konzultációkat. A romániai magyar jobboldalként aposztrofált Magyar Polgári Szövetséggel ugyanakkor a Fidesz, úgy látszik, egyre kevesebb közösséget vállal. A bálványosi szabadegyetem színpadán például Orbán Viktor társaságában csak Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke ült, sem Szász Jenő MPSZ-elnököt, sem Tőkés Lászlót nem hívták fel a volt kormányfő mellé a pódiumra.

Vita a kéksisakosokról

Az egyik belgárdi napilap, a Politika szerint Orbán Viktor kívánatosnak tartaná békefenntartók kivezénylését a Vajdaságba. Az újság egy washingtoni Orbán-nyilatkozatot idéz: a vajdásági magyarok nemzetközi védelemre szorulnak, mert etnikai jellegű támadásoknak vannak kitéve. A Fidesz tegnapi, lapunkhoz eljuttatott nyilatkozatában hamisnak, információ híján félreértettnek minősíti a Politika állításait.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!