Hírek

2005.07.16. 00:00

Két miniszter meghallgatását javasolják

Két tárcavezető, Kóka János gazdasági és Veres János pénzügyminiszter bizottsági meghallgatását kezdeményezi a Fidesz a Budapest Airport Rt. privatizációjával kapcsolatban. Az MSZP ugyanakkor úgy véli, az ügyben politikai hisztériakeltés folyik.

BAMA

Márton Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője kijelentette, a gazdasági bizottsági meghallgatáson a privatizáció mellett szóló komoly szakmai érveket szeretnének hallani a tárcavezetőktől. Az ellenzéki politikus állítja: pártja konkrét adatokkal, konkrét számokkal tudja bizonyítani, hogy teljesen felesleges a Budapest Airportot eladni. Leszögezte azt is: a Budapest Airport Rt.-vel kapcsolatos privatizációs szándék a cég „elherdálását jelenti pillanatnyi költségvetési szorítás miatt”. Márton Attila arra is kíváncsi, ha – mint mondta – a nemzetközi lapok az évtized egyik legnagyobb kiárusításának nevezik a Budapest Airport Rt. eladását, akkor a társaság megtartása vajon miért is nem jó üzlet a kormánynak.

Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint nincs semmi olyan különleges esemény, ami miatt össze kellene hívni a parlament gazdasági bizottságát. Göndör István kijelentette: a Fidesznek minden bizonnyal továbbra sincs mondanivalója, azt a hisztériakeltést folytatja, mint amilyet Molnár Lászlóval, az Orbán család gazdagodását vizsgáló bizottság elnökével kapcsolatban is tett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!