Hírek

2005.07.19. 07:00

Ha eladják, megszűnik a tömeg?

A Fidesz napok óta érvel a Budapest Airport privatizációja ellen, de a magánosítás már megállíthatatlannak látszik. Az utasok kevés könnyet hullatnak majd az állami korszakért: a reptér zsúfolt, a felújítás késik.

Újvári Miklós–Vég Márton

[caption id="" align="alignleft" width="296"] Ferihegy 1 nem készült el a szezon elejére, a 2A és 2B terminálon emiatt folyamatos a zsúfoltság. A magánosítás csak hosszú távon hozhat megoldást.
[/caption]Orbán Viktor komoly feladatot adott a Fidesz szakembereinek, amikor a miniszterelnöki vitán azt kérte Gyurcsány Ferenctől, hogy a kormány „ne adja el a repteret”. Azóta Varga Mihály, Orbán Viktor kormányának volt pénzügyminisztere és Márton Attila Fidesz-képviselő több fórumon érvel a privatizáció ellen. Eközben azonban a magánosítás gőzerővel zajlik, a pályázók egy fordulón már túl vannak, augusztus elején a nem kötelező érvényű ajánlatot kell beadniuk az állva maradt tízeknek. Az ÁPV Rt. által kiírt pályázatból kiderül, hogy az állam nem a repteret, nem annak épületeit és infrastruktúráját akarja eladni, hanem a reptér működtetési jogaival rendelkező Budapest Airport Rt. részvényeinek 75 százalékát, illetve annál egy részvénnyel kevesebbet. Mindezt 75 évre.

Oravecz Péter, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. szóvivője lapunknak azt mondta, már alakult a vagyonkezelőnél az a értékelőbizottság, amely a pályázatokat a meghatározott szempontok szerint pontozza majd. A következő fordulóban még nagy súllyal esik a latba a pályázók szakmai háttere, fejlesztési elképzeléseik, közöttük az újabb terminál megépítése. Ennek és az ajánlott vételárnak az alapján november végére állíthatnak fel egy olyan rövidített listát, amelyen már csak a végső fordulóba jutó kérők szerepelhetnek. Év végére pedig az ÁPV Rt. igazgatóságának határozata alapján dőlhet el a vevő személye. Az utolsó fordulóban már a vételár lesz a döntő szempont.

A Fidesz fő kifogása kezdetben az volt, hogy a Budapest Airport az egyetlen jól működő állami vállalat, maga az aranytojást tojó tyúk. A Budapest Airport Rt. éves bevétele a tavalyi esztendőben meghaladta a 30 milliárd forintot, míg a nyeresége a 10 milliárdot. Tavaly 20 százalékos fejlődést ért el a cég, de idén is 15-20 százalékban határozták meg a haladás mértékét. A kormány Gyurcsány Ferenc szavai szerint 150-200 milliárd forintot remél a magánosításból. Márton Attila Fidesz-képviselő szerint „jó esetben a kormány így 4-5 évnyi árbevételért mondana le a cégről”.

[caption id="" align="alignleft" width="169"] A becsekkoláshoz és az útlevél-ellenőrzéshez is szűk a keresztmetszet
[/caption]A kormány azonban nemcsak bevételt remélhet, hanem megszabadulhat egy nyűgtől is. Egyrészt nagyon rövid időn belül fejlesztésre, beruházásra lesz szükség a fapadosok növekvő forgalma miatt. Másrészt az állami vállalatokra jellemző furcsaságok a Budapest Airportot sem kerülték el: nem sok hiányzott hozzá, hogy a cég idén tavaszszal 4,7 milliárd forintért vásároljon meg egy 20 hektárnyi fejlesztési területet (végül a pénzügyminiszter állította le az ügyletet). Ellentmondásos az is, ahogyan a cég ma a repteret működteti. Ferihegy 1 nem készült el a szezon elejére, a 2A és 2B terminálon emiatt folyamatos a zsúfoltság.

A Fidesz másik érve, hogy a biztonsági kérdések is felvetődnek az eladás kapcsán. Erre mind a ferihegyi szakemberek, mind repülőtér vezetői csak mosolyogni tudnak. A repülőtéri biztonság ugyanis nem függ az üzemeltető cég tulajdonosi viszonyaitól. Azt törvények, rendeletek, szabályok írják elő, a repülőtéren működő állami szervek, rendőrség, határőrség, vám- és pénzügyőrség, egyéb biztonsági szolgálatok szerződés szerint végzik munkájukat, és ezek a szerződések az új tulajdonosi összetételű működtető számára is kötelezőek lesznek.

Varga Mihály a tegnapi Napkeltében azt mondta, mivel a jelek szerint a kormányt nem lehet privatizációs szándékától eltéríteni, jó lenne, ha a magyar érdekeltségű pályázó nyerne. „Hajrá, magyarok!” – ismételte meg többször a politikus. Ebben az esetben az Euroinvest Közép-Európai Befektetési Rt., az Aeroporto di Venezia Marco Polo S.p.a, a Trigránit Fejlesztési Rt, az OTP Bank és a Mol Rt. konzorciumáról van szó, amelyet Demján Sándor és Csányi Sándor neve fémjelez. Az ÁPV azonban az uniós előírások szerint az értékelésben nem tehet különbséget hazai és külföldi pályázók között, arról nem is szólva, hogy még a magyarországi bejegyzésű cégek is külföldi többségi tulajdonban vannak.

A Budapest Airport Rt. második fordulós kérői

- az Abertis Group, az Ontario Teacher’s Pension Plan, az Aena Internacional, az ACDL és a TBI konzorciuma;

- a BAA (International Holdings) Ltd. és a Wallis Ingatlan Rt. konzorciuma;

- a Copenhagen Airports A/S;

- az Euroinvest Közép-európai Befektetési Rt., az Aeroporto di Venezia Marco Polo S.p.a, a Trigránit Fejlesztési Rt., az OTP Bank és a Mol Rt. konzorciuma;

- a Ferrovial Aeropuertos SA,

a Ferrovial Infrastructuras SA és a Goldman Sachs Int. konzorciuma;

- a Fraport AG és a Deutsche Bank AG konzorciuma;

- a Hochtief AirPort GmbH és a Hochtief AirPort Capital GmbH konzorciuma;

- a Macquarie Airports Holdings Ltd.;

- a Tav Tepe-Akfen-Vie Yatirim Yapim Ve Isletme Anonim Sirketi;

- a Terra Firma Investment (GP) 2 Ltd.

Az argentin reptérüzemeltető kiesett.

Jól csak az jár, akinek a sorban állás a hobbija

Akinek a várakozással összekötött sorban állás a hobbija, az a Ferihegyi repülőtéren ideális terepet találhat szenvedélye kiélésére. A többiek legjobban teszik, ha a közelébe sem mennek Budapest légikikötőjének. Az átlagon felüli utasforgalom-növekedésnek köszönhetően ugyanis állandósult a tömeg. A zsúfoltságot a júniustól bevezetett új forgalmi rend sem csökkentette látványosan. A 2B terminálról tizennégy nemzetközi légitársaságot irányítottunk át a 2A–ra, ahol addig csak a Malév volt. Az intézkedés eredményeként most egyenlő arányban viselik a terheket. Az olcsóbb jegyek miatt most már olyanok is repülővel indulnak nyaralni, akiknek eddig nem telt rá. Ez a növekedés oka – mondja Fórika Ibolya, a Budapest Airport Rt. kommunikációs igazgatója.

A régi szabály továbbra is érvényben van. Indulás előtt két órával kint kell lenni a reptéren. Így minden utas egyszerre érkezik és pillanatok alatt kialakul a bejáratig kígyózó sor. – Utazási irodával megyek Máltára, ezért is ilyen végeláthatatlan a sor. Talán megoldás lenne, ha több ablakot is kinyitnának. Gyakran megyek külföldre, de nem észleltem változást. Mindig sor van – mondja Gerendő Tünde a sor végén.

– Nem tudom, hogy ez normális-e vagy sem, de én most már nyaralok, úgyhogy ráérek ácsorogni – véli István Dénes. Innen néhány kilométerre véget ért a Ferihegy 1–es terminál átépítése. A műemléki védettséget élvező épület műszaki átadása megtörtént, jelenleg külső csinosítási munkálatok folynak. A csúszást szervezési problémák okozzák: egyes beszerzések közbeszerzési eljárásait csak nemrég írták ki.

A tervek szerint szeptember 1–jén tárja ki kapuit a terminál. Ha az előrejelzések pontosak, akkor évente 2,5 millió utast tud majd átvállalni a nagy testvértől. Már a nyár elejére el kellett volna készülnie a beruházásnak, hogy a csúcsforgalmi időszakra rendelkezésre álljon. Lehet, hogy a jövő nagyon szép lesz, de a jelen problémái nincsenek megoldva. A 2B–re napközben sokszor nem lehet beférni. Annak azonban természetesen örülni fogok, hogyha az 1–es valóban megnyílik szeptemberben – mondja Pető György, a Légitársaságok Szövetségének társelnöke.

- a BAA (International Holdings) Ltd. és a Wallis Ingatlan Rt. konzorciuma;

- a Copenhagen Airports A/S;

- az Euroinvest Közép-európai Befektetési Rt., az Aeroporto di Venezia Marco Polo S.p.a, a Trigránit Fejlesztési Rt., az OTP Bank és a Mol Rt. konzorciuma;

- a Ferrovial Aeropuertos SA,

a Ferrovial Infrastructuras SA és a Goldman Sachs Int. konzorciuma;

- a Fraport AG és a Deutsche Bank AG konzorciuma;

- a Hochtief AirPort GmbH és a Hochtief AirPort Capital GmbH konzorciuma;

- a Macquarie Airports Holdings Ltd.;

- a Tav Tepe-Akfen-Vie Yatirim Yapim Ve Isletme Anonim Sirketi;

- a Terra Firma Investment (GP) 2 Ltd.

Az argentin reptérüzemeltető kiesett. Jól csak az jár, akinek a sorban állás a hobbija Akinek a várakozással összekötött sorban állás a hobbija, az a Ferihegyi repülőtéren ideális terepet találhat szenvedélye kiélésére. A többiek legjobban teszik, ha a közelébe sem mennek Budapest légikikötőjének. Az átlagon felüli utasforgalom-növekedésnek köszönhetően ugyanis állandósult a tömeg. A zsúfoltságot a júniustól bevezetett új forgalmi rend sem csökkentette látványosan. A 2B terminálról tizennégy nemzetközi légitársaságot irányítottunk át a 2A–ra, ahol addig csak a Malév volt. Az intézkedés eredményeként most egyenlő arányban viselik a terheket. Az olcsóbb jegyek miatt most már olyanok is repülővel indulnak nyaralni, akiknek eddig nem telt rá. Ez a növekedés oka – mondja Fórika Ibolya, a Budapest Airport Rt. kommunikációs igazgatója.

A régi szabály továbbra is érvényben van. Indulás előtt két órával kint kell lenni a reptéren. Így minden utas egyszerre érkezik és pillanatok alatt kialakul a bejáratig kígyózó sor. – Utazási irodával megyek Máltára, ezért is ilyen végeláthatatlan a sor. Talán megoldás lenne, ha több ablakot is kinyitnának. Gyakran megyek külföldre, de nem észleltem változást. Mindig sor van – mondja Gerendő Tünde a sor végén.

– Nem tudom, hogy ez normális-e vagy sem, de én most már nyaralok, úgyhogy ráérek ácsorogni – véli István Dénes. Innen néhány kilométerre véget ért a Ferihegy 1–es terminál átépítése. A műemléki védettséget élvező épület műszaki átadása megtörtént, jelenleg külső csinosítási munkálatok folynak. A csúszást szervezési problémák okozzák: egyes beszerzések közbeszerzési eljárásait csak nemrég írták ki.

A tervek szerint szeptember 1–jén tárja ki kapuit a terminál. Ha az előrejelzések pontosak, akkor évente 2,5 millió utast tud majd átvállalni a nagy testvértől. Már a nyár elejére el kellett volna készülnie a beruházásnak, hogy a csúcsforgalmi időszakra rendelkezésre álljon. Lehet, hogy a jövő nagyon szép lesz, de a jelen problémái nincsenek megoldva. A 2B–re napközben sokszor nem lehet beférni. Annak azonban természetesen örülni fogok, hogyha az 1–es valóban megnyílik szeptemberben – mondja Pető György, a Légitársaságok Szövetségének társelnöke. Ferihegy 1 nem készült el a szezon elejére, a 2A és 2B terminálon emiatt folyamatos a zsúfoltság. A magánosítás csak hosszú távon hozhat megoldást. A becsekkoláshoz és az útlevél-ellenőrzéshez is szűk a keresztmetszet -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!