Hírek

2005.07.18. 06:39

Felhők felett tekert a Tour

A Pireneusok kegyetlen emelkedőivel birkóztak a hét végén a Tour de France porfelhőlovagjai.

Árvay Sándor

[caption id="" align="alignleft" width="233"] Amikor Ivan Basso vicsorítva támadott, a sárga trikós Lance Armstrong rezzenéstelen arccal rögtön leszerelte
[/caption]Hétfőn pihenőt kapnak a szereplők, hogy aztán a vasárnapi eredményhirdetésig megpróbálják a lehetetlent: utolérni a sorozatban hetedik győzelme felé robogó Lance Armstrongot. Szombaton egyértelmű volt, támadnia kellett annak, aki a texasi kerékpáros király skalpjára vágyott. Hiába próbálkoztak többen is, a címvédő minden jelentős akcióra időben reagált, és volt ereje újítani. Az osztrák Tötschnig ugyan meglógott, s hét évtized után szerzett hazájának etapgyőzelmet, ám másodikként Armstrong ért fel az Ax-3-Domaines-i célba, megelőzve legnagyobb kihívóit, Bassót és Ullrichot. Tegnap, a Tour legnehezebb szakaszának minősített királyetapon szintén az volt az amerikai klasszis célja, hogy vetélytársait szemmel tartva ne engedje őket meglógni. Nyugodtan pedálozott a  szökevényeket szűk negyedórányira követő derékhadban, hiszen az ellenfelek is ebben a pelatonban tekertek.

A tegnap délutáni harmincfokos kánikulában a Lézat-sur-Léze és St. Lary-Soulan közötti 205,5 kilométer várt a mezőnyre. A francia és spanyol területeket érintő etapon hat hegyet kellett megmászni, több mint négyezer méteres szintkülönbséget teljesítve. Bemelegítésként egy második kategóriás heggyel birkóztak, majd négy, első kategóriába tartozó emelkedőn araszoltak szinte a felhők magasságáig felfelé. Az igazi mestervizsga a Tourmalet volt. A tíz kilométeres pokol első fele egy vég nélküli 10-12 százalékos kaptató, amelynek végén ott magasodott a 8,3 százalékos meredekségű, csúcskategóriás Pla d’Adet.

A Hincapie, Pereiro, Caucchioli, Boogerd vezető négyesből az előbbi kettő csatázott a szakaszgyőzelemért. A hatórás hajtás végén George Hincapie (Discovery) lett az első, de az igazi nyertes az öt perccel később, hetedikként célba érő Armstrong, aki növelte előnyét az öszszetettben Basso (2,46 perc hátrány) és Rasmussen (3,09) előtt. Bodrogi László 70. lett, az összetettben a 115. helyen áll.

Gyilkosok vagytok – hörögte alig hallhatóan a hágóhoz érve a hegyi menő

A csúcsokra vezető szakaszok minden évben a viadal leglátványosabb részei. A legtöbb izgalmat kínálják, a legtöbb veszélyt jelentik. Az 1903-ban alapított Tour a nyolcadik kiírás során kapszkodott először fel a hegyekre. Felderítőt küldött márciusban a főszervező, Desgrange úr a Pireneusokba, hogy Aspen, Tourmalet és Aubisque meredek lejtőit tanulmányozva küldjön jelentést arról, megmászhatják-e a bringások e hegyeket. Nos, Alphonse Steines kocsija lerobbant az úton, nem bírta a göröngyös, hatalmas kövekkel borított emelkedőt. Ő maga gyalog trappolt tovább az időközben érkezett hóviharban, s teljesen kifulladva, erejét veszítve egy menedékházban találtak rá a keresésére indult helyiek, valamikor hajnali háromkor.

Másnap a következő – azóta híressé vált – táviratot küldte Párizsba: „Tourmalet megfelelő terep. Stop. Az utak tökéletesek. Stop. A hegy kerékpárral is probléma nélkül járható. Stop. Steines.” Nem csoda a történet ismeretében, hogy fél esztendővel később, immár a versenyen az említett hágóra érkező listavezető alig hallhatóan tudta hörögni: „Vous etes des assassins!, Gyilkosok vagytok…” s vánszorgott tovább. Az 1911-es Tour küzdelmein a Col du Galibier megmászásakor már az Alpok is próbára tette a mezőnyt, azóta mindig szerepel a programban a két kegyetlen hegy.

Másnap a következő – azóta híressé vált – táviratot küldte Párizsba: „Tourmalet megfelelő terep. Stop. Az utak tökéletesek. Stop. A hegy kerékpárral is probléma nélkül járható. Stop. Steines.” Nem csoda a történet ismeretében, hogy fél esztendővel később, immár a versenyen az említett hágóra érkező listavezető alig hallhatóan tudta hörögni: „Vous etes des assassins!, Gyilkosok vagytok…” s vánszorgott tovább. Az 1911-es Tour küzdelmein a Col du Galibier megmászásakor már az Alpok is próbára tette a mezőnyt, azóta mindig szerepel a programban a két kegyetlen hegy. Amikor Ivan Basso vicsorítva támadott, a sárga trikós Lance Armstrong rezzenéstelen arccal rögtön leszerelte -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!