Hírek

2005.07.30. 00:00

Éjszakai baglyok fészkelőhelye

Soha nem okoz csalódást. Megbízható erődként uralkodik a pesti éjszakában. Ha nincs jobb ötlet, akkor ide mindig be lehet térni csörögni egyet.

Vég Márton

[caption id="" align="alignleft" width="150"] Mint ahogy az a képen is látható, már sötétedés előtt tömve van a szórakozóhely. A székekre így vadászni kell.
[/caption]Az ember mindig viszonyít. Valamit valamihez. Ez jobb és zöldebb, az olcsóbb és finomabb. Viszonyítani azonban csak népi megfigyeléssel alátámasztott fogalmakhoz érdemes. A szórakozóhelyeket illetően is beépült már a köztudatba egy stabil pont, amelyhez a többi ücsörgőt mérik. Éspedig a Holdudvar a Múzeum körúton. – Két éve nem telik úgy el hét, hogy legalább egyszer ne térjek be egy korty sörre. A barátaim közül sokan ide járnak az ELTE-re, valamint szinte a város bármelyik pontjáról ide lehet érni fél órán belül. Úgyhogy számomra tényleg nem kérdés, hogy hol töltsem szabad estéimet – érvel a Holdudvar mellett Kocsis Milán, miután egy jóízűt hörpölt a korsó csapoltjából.

Az tényleg igaz, hogy az Astoria és a Kálvin tér között valahol félúton, már a bölcsészkar területén lévő hely az éjszakai baglyok álma. Hisz innen bárki könnyen haza tud bandukolni, akár hajnalban is. Akit viszont először sodor erre az élet, az lehet, hogy meg se találja. Segítségül egy képzeletbeli térképpel szolgálhatunk. A sorompón átkelve el kell haladnunk az egyetem névadójának mellszobra mellett, majd a Gólyavártól folyamatos jobbra tartással hirtelen a nyüzsgő udvaron találjuk magunkat.  – Idén áprilisban már a negyedik szezonunkat kezdtük, és az évek alatt tényleg népszerűvé váltunk. Bár egyetem területén vagyunk, mégsem nevezhető a Holdudvar egyetemi klubnak. Délelőtt inkább kávézóként funkcionálunk, akkor valóban sokan lapozgatnak a könyveikben. Délutántól azonban már vegyes a közönség, sok a külföldi vendég is. Estére pedig teljesen átalakulunk, a diavetítő és a zsúfolt táncszínpad mágnesként vonzza az embereket – mutatja be lapunknak a helyet Szalai Etelka üzletvezető.

[caption id="" align="alignright" width="320"] A csocsó reneszánszát éli napjainkban. Itt is állandóan foglaltak az asztalok. Cselezni csak a legjobbak tudnak.
[/caption]A felkapottság „átka”, hogy a későn érkezőknek csak a fal melletti szamárpadokon jut hely. Látszólag eme kirekesztett pozíciókban is jól szórakoznak a fiatalok, igazából azonban fél szemmel a megüresedő asztalokat sasolják. A tanulság pofonegyszerű. Aki ügyes, már a hét elején telefonon lefoglalja a legjobb helyeket. Hiszen nem az érkezési sorrend, hanem a kapcsolat a döntő. – Velünk is többször megtörtént, hogy telt házra érkeztünk. Ilyenkor csak kitartó vadászattal és némi szerencsével lehet asztalhoz jutni. Az esetekből azonban tanultunk, így már hetek óta előre lestipistopizzuk a helyünket. Lehet, hogy ez nem túl szimpatikus, de rendkívül hasznos – vallja be együttérzően Császár Zsolt, miközben kényelmesen terpeszkedik székében.

Az igazi buli a sötétség leereszkedése után, úgy éjféltájban kezdődik. A lemezlovasok a pult mögötti kis kunyhóban bújnak meg, és különleges kívánságokat is teljesítenek. A tánctérre kezdetben kissé bátortalanul szivárognak fel az emberek, de általában tömegjelenetté fejlődik az este. És itt a hangerőt sem kell visszafogni, hisz az egyetem falai kiválóan szigetelnek.

Húzósabb árfekvés

Presszókávé: 250 Ft

Kapucsínó: 300 Ft

Jegeskávé: 450 Ft

Forró csoki: 300 Ft

Csapolt Arany Fácán (0,5 l): 400 Ft

Csapolt Gösser (0,5 l): 480 Ft

Üveges Kaiser (0,33 l): 290 Ft

Üveges Heineken (0,33 l): 480 Ft

Rostos üdítő (1dl): 100 Ft

Folyó bor (1dl): 150 Ft

Szilvapálinka (0,4 cl): 600 Ft

Kapucsínó: 300 Ft

Jegeskávé: 450 Ft

Forró csoki: 300 Ft

Csapolt Arany Fácán (0,5 l): 400 Ft

Csapolt Gösser (0,5 l): 480 Ft

Üveges Kaiser (0,33 l): 290 Ft

Üveges Heineken (0,33 l): 480 Ft

Rostos üdítő (1dl): 100 Ft

Folyó bor (1dl): 150 Ft

Szilvapálinka (0,4 cl): 600 Ft Mint ahogy az a képen is látható, már sötétedés előtt tömve van a szórakozóhely. A székekre így vadászni kell. A csocsó reneszánszát éli napjainkban. Itt is állandóan foglaltak az asztalok. Cselezni csak a legjobbak tudnak. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!