2005.07.20. 00:00

Bánki mellbedobással győzött

Ma már nem lepődünk meg azon, ha egyik-másik filmben meztelen testeket, kivillanó kebleket látunk. Pedig a filmtörténet során bizony igencsak előítéletesen fogadták az egyre merészebbé váló rendezők és stúdiók ilyen jellegű „provokációit”.

Szabó Palócz Attila

Meglepődtem, amikor azt olvastam valahol, hogy Bánki Zsuzsa volt az első vetkőző magyar színésznő. A filmtörténeti jelentőségű, kivillanó magyar női mell a Valahol Európában című filmben látható. Meglepőnek találtam a Karády Katalinról is megfeledkező, sommás megállapítást. Azon tűnődtem, hogy lehet ennyire leegyszerűsítve kijelenteni Bánkiról, hogy az „első vetkőző színésznő”, hiszen ismertem a szóban forgó jelenet történetét. A művésznő tanáromként mesélte el egyszer, hogy a forgatáson épp egy kamionról terelték le a szereplőket. Eközben az egyik statiszta kicsit durvábban, a kelleténél erőszakosabban húzta le őt a teherautó csomagteréből. Akkorát rántott rajta, hogy Bánkinak elszakadt a jelmeze, és így fedetlenné vált a melle a kamera előtt. A rendezőnek pedig annyira megtetszett ez az így „elrontott” jelenet, hogy természetesen benne hagyta az elkészült filmben. „Felnőtt! Ellenség! Könyörgöm, akasszuk fel!” – visítja egy szeplős kis csibész a Valahol Európában című film egyik kulcsjelenetében. Akkor, amikor a rongyos, árva gyerekek csapata megtalálja a neves karmestert rejtekhelyén, egy romba dőlt kastélyban. A zene és a személyiség varázsa, jósága azonban minden korlátot ledöntve bizonyítja, hogy a gyermeknek immár véget ért a háború.

Felejthetetlen alakítások, merész montázstechnika, költői flash backek emelték ezt a megrázóan humanista filmet a világ filmművészetének élvonalába. Radványi Géza filmje 1947-es alkotása világhírűvé vált. A siker nagyban köszönhető Bánki Zsuzsának. A kiváló színésznő édesanyja kozmetikus, édesapja pedig fogorvos volt. Magánúton járta iskoláit, mert a család féltette a gyermekbetegségektől, s az ezekkel járó iskolai hiányzásoktól. Már négyévesen jól olvasott, így a házi könyvtár gazdag irodalmi anyagának jó részét az elemi iskolai évek alatt „kivégezte”.
A természettudományi tárgyakból rendre gyengén teljesített, ám a humán tárgyakból rendkívüli tehetségnek bizonyult. Az iskolai ünnepségeken rendszeresen verset vagy szöveget mondott. A budapesti Veres Pálné Gimnáziumot tizenöt évesen végezte el, s egyből felvették a Színművészeti Akadémiára. Nem töltötte még be a tizennyolcadik életévét sem, amikor már színészi diplomával rendelkezett. A diplomavizsgáját követően (1939) a zsidótörvények értelmében nem kapott állást Magyarországon. 1939 és 1945 között gyakorlatilag szünetelt a pályája.

Édesanyját 1944-ben megölték, édesapja teljes lelki- és idegösszeroppanásban élt még néhány évet. Zsuzsa kitartott apja mellett, s a családi dráma mély nyomot hagyott benne. A háború alatt, bár a Nemzeti Színház és a Magyar Színház is jelezte, hogy szívesen alkalmazná, ezt a papírjai nem tették lehetővé. A Történelmi Emlékbizottság szavalóestjein lépett föl a Vigadóban, és a Független Színpad rendezvényein mondott verset a hallgatás évei során. Az igazoló bizottsági meghallgatást követően azonnal játszási engedélyt kapott, s 1945 május elején leszerződött a Nemzeti Színházhoz. A több évi hallgatás után új erőre kapott Bánki Zsuzsa nagyszerű alakítások sorát nyújtotta szerepeiben. Játéka sokoldalúságának köszönhetően hamarosan kinevezték a Színház- és Filmművészeti Akadémia tanárává, s itt két esztendeig híven végezte munkáját.

Ekkor azonban a politika ismét beleszólt az életébe, s két évadon át a Madách Színház nyújtott neki menedéket. 1953-tól kilenc évre a Petőfi Színházhoz került. Innen a Vígszínházba szerződött, melynek haláláig a tagja maradt. Sokat filmezett, tévéjátékokban, rádióban készített felvételeket. 1976-tól tanított Újvidéken, az ottani színiakadémián. Meghatározott napokon oktatatta a Délvidék magyar színjátszóit a mesterség fortélyaira. 1980-tól az Állami Balettintézetben is katedrát vállalt. Közel tíz éven át állandó szereplője volt a Szomszédok című, máig legendás teleregénynek. Szöllősiné szerepében láthatták a nézők hétről hétre. Szemünk láttára változott a gyönyörűen zseniális művésznőből a vége felé már-már hangját vesztett, idős hölggyé. 1998. január 5-én hunyta le szemét Budapesten.