2005.07.19. 00:00
A tizedik Dzsesszmély Neszmélyen
A Dzsesszmély Nemzetközi Dzsessznapok a műfaj kedvelőinek bázisává nőtte ki magát. Egymást váltották a pódiumon jeles zenészek. Idén sem lesz ez másképp.
[caption id="" align="alignleft" width="185"] Szakcsi Lakatos Béla idén is fellép a színes és igényes programban
[/caption]Páratlan zenei fegyvertény haszonélvezői mindazok, akik Neszmélyre látogatnak augusztus első hétvégéjén. Nincs több ilyen mértékű és színvonalú zenei rendezvény az országban, amelynek megálmodója és kivitelezője egy kisközség. Ez akkor is igaz, ha kezdetben sokan kételkedve fogadták, hogy a dzsessz megél egy alig 1800 lelket számláló faluban. Azóta kiderült, hogy az ország távoli pontjairól és külföldről is felkeresik a zenerajongók. Az igényes muzsikát kedvelők bárhová elmennek, ahol izgalmas zene szól. Tény, hogy a törzsvendégek évről évre ellepik a meghittséget sugárzó neszmélyi Duna-partot.
A Dzsesszmély programjairól minden évben bőséges tájékoztatást kapott a műfajt kedvelő közönség, ezzel szemben kevés szó esett a szervezők állhatatosságáról. Egyetlen fesztivál életre hívása sem könnyű feladat, ám ennél sokkal nehezebb a hagyományt teremtő program kivitelezése. Olyan környezetet kell teremteni, ahol fellépő és közönség egyaránt jól érzi magát. Nyilvánvalóan a híres neszmélyi bor is felforrósítja a bluestól, szvingtől, beeboptól, a hagyományos és modern dzsessztől átszellemült hangulatot.
Akármilyen jól sikerült a rendezvény, nem lehet a babérokon megpihenni. Amint befejeződött, azonnal hozzá kell fogni a következő évi fesztivál szervezéséhez, egyeztetéséhez. A Neszmély Barátainak Köre kiváló kezdeményezőnek bizonyult. Idővel több civil szervezet csatlakozott hozzá: a Hungária Jazz Alapítvány, Dunaalmás Barátainak Köre, a Révalmási Tutajos Vízisport Egylet és a Dunaalmási Nyugdíjasklub. Hagyományosan támogatja a Dzsesszmélyt az Axel Springer Magyarország Kft., a Magyar Rádió, az MTV és a Magyar Távirati Iroda. Nekik is köszönhető, hogy a Dzsesszmély nem csupán túlélte a nehézségeket. Sokkal többre volt képes: nemzetközi fesztivállá nőtte ki magát.
Aki nem hiszi, menjen el Neszmélyre, és merítkezzen meg, felejtkezzen bele a zenés együttléttől, a dzsessz ritmusától pezsgő tempós hangulatba augusztus 5-én, 6-án és 7-én. Egészen biztosan nem bánja meg!