A Fidesz külpolitikája: mernek-e konzervatívok lenni?

Orbán Viktor június közepén Izraelben járt, ahol a jeruzsálemi vezető kormánypárt, a jobboldali Likud vezetőivel találkozott. A Fidesz elnöke már néhány hónappal korábban, Salom izraeli külügyminiszterrel találkozva kijelentette: pártja a Likudot „természetes ideológiai partnernek” tekinti. Egy hónappal később magyar konzervatív és jobboldali értelmiségiekkel közösen „jogászi” minőségében budapesti látogatásra hívta meg George Busht az 1956-os  forradalom 50. évfordulójára; majd Washingtonban reggelin vett részt Bushnál. Mindez egy konzervatív pártelnök következetes külpolitikai lépéssorozatának tűnik még akkor is, ha tudjuk: Orbán Viktor két éve ellenezte Irak amerikai–brit megtámadását. Ráadásul mostani látogatásakor sem változtatott álláspontján, mondván: neki ez ügyben „a magyarok többségével kell tartania”.

A Fidesz paradox módon ma szabadabban alakíthatja külpolitikai kapcsolatrendszerét, mint kormányzása utolsó éveiben, hiszen tőle jobbra nincs önálló, életképes Izrael- és Amerika-ellenes párt (van viszont a MIÉP és a Jobbik közleményeinél hajmeresztőbb szövegeket is közlő, Fideszhez lojális hetilap, amely kínosan kerülte Orbán izraeli útjának kommentálását). Ezzel együtt is kérdés azonban, hogy Orbánnak hogyan sikerül saját törzsgárdájának eladnia mostani külpolitikai fordulatát. Az eddigi próbálkozások nem mondhatók átütően sikeresnek. A Heti Válasz július 7-i száma szerint Orbán Viktor azzal indokolta a Fidesz–Likud barátkozást, hogy „támogatókat kell szereznünk a világban, vagy legalább a lehetséges ellenfeleket semlegesítenünk”.

Természetes ideológiai szövetséges vagy potenciális ellenfél lenne a Likud a Fidesz számára? És az amerikai republikánusok? A kérdésekre adott válasz meghatározó lehet a tekintetben is, hogy a legnagyobb ellenzéki párt végül képes lesz-e a magyar jobboldal konzervatív megújítására vagy benne ragad a régi nemzeti sérelmek és újonnan importált (zömmel baloldali) előítéletek mocsarában.

Balázs Zoltán közgazdász a Heti Válaszban az amerikai elnökválasztás eredményének hazai fagyos jobboldali fogadtatását vizsgálva a következő megállapításra jutott: „Lehet valaki jobboldali, miközben elutasítja a konzervatív eszmék és elvek egy részét. De minél többet utasít el (…), annál kevésbé lesz jobboldali. Előbb-utóbb muszáj választania. Ma már nem mondhatja, hogy nincs mit”.

A választás kényszere nem csupán az egyes jobboldali szavazók, hanem gyűjtőpártjuk, a Fidesz legnagyobb közeljövőbeli dilemmája is.