2005.06.08. 00:00
Vidám szentendrei búcsú a bűzös szippantóautótól
– Ezerötszáz lakást, közel ötezer embert érint a beruházás – vázolja a munkák méreteit Miakics Gábor, Szentendre polgármestere. A város első embere annak kapcsán nyilatkozott lapunknak, hogy a Duna-parti településen hamarosan elindul a Pismány-csatorna építése.
Miakics Gábor hozzátette, a szennyvízelvezető a város elmúlt tíz évének legnagyobb beruházása. Értéke közel egymilliárd forint. A markolók várhatóan augusztusban indulnak meg, az átadását 2006 októberére tervezik.
A költségek közel fele, 480 millió forint állami támogatásból származik, míg várhatóan nyolcvanmillió lesz az önkormányzat saját ereje. A lakóknak telkenként kétszázezer forinttal kell hozzájárulniuk a csatornázáshoz. Ez elvileg háromszázmillió forintot jelent.Megtudtuk, a résztvevőknek öt éven át a helyi adó ötven százalékát elengedi az önkormányzat. További előny, hogy a szociálisan rászorulók a befizetett összeg 25 százalékát visszaigényelhetik. Az önkormányzatnál arra is figyeltek, hogy a munkák alatt a közlekedés zavartalan legyen. Azzal a beruházóval kötnek szerződést, aki úgy végzi munkáját, hogy a tömegközlekedést sem akadályozza.