Hírek

2005.06.10. 00:00

Vezeték nélkül, szabadon

Amikor a munkahely vagy az iskolafal színe már álmunkban is kísért, érdemes a hordozható számítógépet felpakolni és elindulni a belvárosba. Egy jó kávé, és kezdhetünk dolgozni.

Dávid Szonja

[caption id="" align="alignleft" width="318"] A Liszt Ferenc téren több internetcsatlakozási lehetőség is van. Az egyik kávézó teraszán Szandra és Judit éppen „villanycseverészik”.
[/caption]– Ez iszonyúan jó! Már nagyon untam otthon tanulni, állandóan az járt az eszemben, hogy miből maradok ki, mert itt a belvárosban mindig történik valami. Fogtam a laptopomat és kijöttem a térre. Eintézem a gépemen a melót is, mert suli mellett dolgozom – meséli a Reggelnek Gellén Ádám (23) egyetemista.

Budapesten csaknem kétszázhetven Hotspot, azaz olyan hely működik, ahol vezetékek, kábelek nélkül csatlakozhatunk a világhálóra. Ez a szám napról napra nő. Ebben az évben hihetetlen robbanás történt, tavaly óta kétszer annyi helyen vehető igénybe ez a fajta internetezés. Senki nem akar lemaradni a versenyben. A küzdelmet csak erősítette az az eset, amikor az egyik gyorsétterem az egész országban bevezette ezt a rendszert. Vannak olyan pontok, ahol ingyen netelhetünk, de mindig az adott szolgáltatótól függ, hogy kell-e érte fizetni. Wi-Fi, vagyis a vezeték nélküli hálózati technológia előnyeit eddig többnyire reptereken, pályaudvarokon, szállodákban és gyorséttermekben lehetett kihasználni. Az első Hotspotok két-három éve jelentek meg Magyarországon. Ma már szórakozóhelyeken, kávézókban, sportcentrumokban, éttermek teraszainál is működik.

A használat rémesen egyszerű: fogja az ember a kézi számítógépét, amihez már beszerzett egy vezeték nélküli hálózati adaptert. Aztán elindul például a Liszt Ferenc térre, ahol az egész terület lefedett. Bárhová be lehet ülni, akár a teraszon is használható a szolgáltatás. Egy kávé-rendelés és irány a világháló. A díj, ha van egyáltalán, kifizethető a pincérnek vagy ráterhelhető a mobilszámlára is. -Sajnos kevés az ismertető a Hotspotokról. Amikor elindítottuk a honlapunkat, pont azért csináltuk, mert mi sem találtunk információt ezekről a helyekről. Kiötlöttük, hogy készítünk egy olyan oldalt, ahol rendszerezve megtalálható az összes lehetőség – mondta Faragó Márton, a honlap szerkesztője.

Utánanéztünk, hosszas keresgélés után tényleg csak a már említett weboldalt találtuk. Emellett csupán Budapest internetes ismertetőjén kaptunk információt a Hotspotokról. Ezeket az adatokat viszont utoljára ősszel frissítették. Megtudtuk: ha valaki jelzi, hogy ilyen szolgáltatást nyújt, a fővárosi önkormányzat közlekedési ügyosztályán igényelhet táblát. Ezen egyébként a „kukac”, azaz a @ szimbólum már messziről jól látható.

Az önkormányzat, ha indokolt, könnyen megadja az engedélyt. Arra azonban gondosan ügyelnek a város vezetői, hogy ezek a táblák ne csúfítsák el a városképet, és a lakosok a szó szoros értelmében ne ütközzenek lépten-nyomon ilyen jelzésekbe. – Főleg értelmiségiek veszik igénybe a szolgáltatást. Üzletemberek, akik szívesebben tárgyalnak iroda helyett például étteremben vagy akár egy elegáns cukrászdában. Rajtuk kívül az internetfüggő egyetemisták is élnek a lehetőséggel, ők valósággal beköltöznek hozzánk, és itt töltik a nap legnagyobb részét – mondta Liffer Károly, a Buena Vista üzletvezetője.

Több információ kellene a lehetőségekről

Csak a nagy szolgáltatók, például telefontársaságok tudnak részletes információt adni Hotspot-helyeikről. Bőven akadnak azonban olyanok is, akik saját éttermükben önköltségen építették ki a rendszert. Hozzájuk viszont ismertető nélkül nehéz eljutni. Többnyire csak ismerősök útján derül ki, hogy egymás mellett olykor három-négy Hotspot-hely működik. A reklám azonban mindenkinek csak jó lehet, hiszen a szolgáltatás sokakat befolyásolhat a választásban teázók, kávézók között.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!