Hírek

2005.06.06. 00:00

Rendőrök előtt titkolóztak

Egyelőre csak találgathatnak a budapestiek, hogyan tudnak közlekedni majd a nyáron. Információnk szerint a fővárosi önkormányzat nem osztja meg a rendőrséggel időben az útfelújításokkal kapcsolatos részleteket.

Vajta Zoltán

[caption id="" align="alignleft" width="250"] Elkezdődött a nagy útfelújítás a fővárosban, de a rendőrséget nem értesítették az ütemtervről. Így eddig nem tudták kidolgozni a forgalmi változásokat.
[/caption]Ma elkezdődik a nagy útfelújítási szezon Budapesten. Ám még mindig nem tudni biztosan, hogy hol, milyen forgalomkorlátozásokra lehet számítani a nyáron. Úgy tudjuk, a napokban a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyik vezetője Bene László országos főkapitánynak panaszkodott. Eszerint a fővárosi önkormányzat nem küldte meg nekik az útfelújítások részletes programját. Ennek hiányában pedig a rendőrség nem tudja elkészíteni a forgalmi változások terveit.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztályán cáfolták a hírt. Részleteket azonban nem közöltek, mert mint mondták, az a fővárosi önkormányzat hatásköre. A főpolgármesteri sajtóirodán azt mondták, hogy az ütemterv elérhető az önkormányzat honlapján. A www.budapest.hu oldalon valóban találtunk egy dokumentumot arról, hogy melyik utcán, mettől meddig tartanak a munkák. Annak azonban nem akadtunk nyomára, amit az egyik főrendőr hiányolt. Vagyis, hogy melyik sarkon vonulnak fel a gépek, mikor melyik lámpás kereszteződést zavarja a felújítás. A sajtóiroda közölte, ezeket az adatokat azért nem találjuk, mert ilyen részletes tervek nincsenek. A rendőrségnek is erre lenne szüksége ahhoz, hogy ki tudja dolgozni a forgalmi változások utasításait. Hiszen csak ezek ismeretében lehet meghatározni, hogy merre kerülhetik el az autók a felfordulások helyszíneit. A BRFK egyelőre a felújításoknak csak egy kis részéről értesült. Arról például, hogy mától június 30-ig felújítják a Hidegkúti út Bátori és Kossuth utca közti szakaszát. Így itt a kétirányú forgalmat jelzőőrökkel és jelzőlámpákkal tartják fenn. Június 11-12-én és 18-19-én aszfaltszőnyegezés miatt a városközpont irányába lehet csak haladni. Június 20-a és 30-a között már csak kisebb zavarok lesznek. A rendőrség a XI. kerületi lakosokat arra figyelmezteti, hogy június 20-tól augusztus 20-ig lezárják a Nagyszőlős utcai aluljáró városközpont felé eső belső sávját. A Budaörsi úton pedig a városhatár irányú belső sávja nem lesz járható. A Rozmaring és a Dajka utca, valamint a Rahó és a Pannonhalmi út közti szakaszon sebesség-korlátozást vezetnek be. Június első felében további hét helyen kezdődnek útfelújítások. A rendőrség ezekről szót sem ejt a tájékoztatóban. Pedig a Nagymező utca Mozsár utca és Bajcsy-Zsilinszky út közti szakaszát ma kezdenék átépíteni.

Mindez csak egészen kis szelete az idei programnak. A nyáron ugyanis olyan forgalmas utakat is felújítanak, mint a Szentendrei út vagy a Bajcsy-Zsilinszky út. A Budafoki úton is dolgoznak, szeptembertől. A Király utca átépítése június végétől folytatódik a Lövölde térig. Az Árpád fejedelem útját a Margit híd és a Szépvölgyi út között június 13-án szállják meg a munkagépek. Mégsincs sehol nyoma annak, hogy miként lehet majd közlekedni a környéken. Június végétől a XVII. kerületieket vágja el a várostól a Pesti út felújítása. A helyi lakosok sem tudják, hogy miként járnak majd be dolgozni augusztus végéig. Alighanem a rendőrség sem tudna válaszolni a rákoskeresztúriak kérdéseire.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!