Hírek

2005.06.18. 00:00

Pénzük átutalását kérik az egyházak

A történelmi egyházak vezetői felháborítónak tartják, hogy április után az idén immár másodszor nem kapták meg június 10-ig az egyházi kezelésű szociális intézmények kiegészítő normatíváját az állami költségvetésből.

Palásti Péter

Több helyen elmaradt az alapnormatíva átutalása is. Emiatt csütörtök este levelet írtak Göncz Kinga ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszternek. A tárca vezetője azonnal válaszolt Veres András püspöknek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárának, Bölcskei Gusztávnak, a Magyarországi Református Egyház zsinata elnökének és D. Szebik Imre lelkésznek, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnökének. A miniszter asszony maga is sajnálatosnak tartja a normatív kiegészítő támogatás késlekedését, és ígéretet tett rá, hogy a Pénzügyminisztériumtól várt átcsoportosítási engedély megérkezése után azonnal, gyorsított eljárásban utalják az elmaradt pénzt.

Kende Györgytől, az evangélikus egyház diakóniai bizottságának elnökétől megtudtuk, hogy ők 33 szociális intézményükben 1812 főről gondoskodnak jelenleg. Tavaly egymilliárdhatvanhatmillió forintnyi támogatást kaptak, az idén csaknem tizenötmillióval többet. Az állami támogatás ismételt késése náluk is lehetetlenné teszi 605 munkatársuk bérének, valamint az adók és a járulékok kifizetését a megszabott határidőkön belül.

Hasonló helyzetbe került a református egyház 62 szociális intézménye, melyek között vannak idősek, csecsemők és fogyatékosok otthonai, továbbá hajléktalanszállói egyaránt. Mint azt a zsinat szóvivőjétől, Csoma Árontól megtudtuk, a jogosan kért pénzt ők sem könyöradománynak tekintik, hanem a kormány olyan kötelezettségének, mely az államtól átvállalt közszolgálati feladatok teljesítéséhez nélkülözhetetlen. Ennek hiánya az ellátottak puszta létét veszélyezteti. Értesülésünk szerint ugyan-így vélekednek a katolikus egyház vezetői, de a megkeresett püspökök egyike sem kívánt nyilatkozni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!