Hírek

2005.06.23. 00:00

Óbuda újabb lehetőség előtt

Pályázat útján értékesítené az óbudai gázgyár melletti telket a Főpolgármesteri Kabinet. A tízezer négyzetméteres ingatlan értékét 305 millió forintra becsülik. A III. kerület elővásárlási joggal rendelkezik, de nem kívánnak élni vele.

Kiss Gergely

[caption id="" align="alignleft" width="89"] Tovább szépülhet a terület
[/caption]A területtel szívesen bővítené jelenlegi irodaparkját a volt gázgyár egyharmadával rendelkező Graphisoft Rt., amely már jelezte is vásárlási szándékát. – A szomszédságunkban található ingatlant nem építenénk be – mondta a Reggelnek Bojár Gábor, a cég elnöke. – Megőriznénk a növényzetet, amely jól kiegészítené és szépítené a meglévő parkunkat.

A Graphisoft Rt. 1997-ben költözött az egykori gázgyár területére. Azóta felépítettek egy XXI. századi technológiai parkot, ahol olyan cégek telepedtek meg, mint a Microsoft. Most újabb jelentős lépés előtt állnak. – Ide építjük fel Európa legnagyobb szoftvergyártó cégének, az SAP-nak a kutató-fejlesztő központját – mondta Bojár Gábor. A céget 1972-ben alapították Németországban. A társaság a világ 120 országában van jelen, a tavalyi árbevétele meghaladta a 7,5 milliárd eurót.

A Graphisoft a mostani fejlesztésre két és félmilliárd forintot fordít. Az első kapavágásra nem is kell sokat várni, az ünnepélyes alapkőletétel egy hét múlva, július 1-én lesz. – A főváros számára rendkívül fontos beruházások valósultak meg a térségben – mondta lapunknak Ikvai-Szabó Imre,  főpolgármester-helyettes. – A szoftverpark jól tükrözi Budapest fejlődőképességét.

A gázgyár fennmaradó területének hasznosításáról a főváros jelenleg is tárgyalásokat folytat a kulturális tárcával. Az elképzelések között egy kulturális központ kialakítása szerepel. Itt lehetne többek között az Országos Műszaki Múzeum. Ennek költsége eléri majd az ötvenmilliárd forintot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!