Műgyűjtők és képek dicsérete

[caption id="" align="alignleft" width="250"] A kiállítás megnyitójára több százan voltak kíváncsiak a gyönyörű műemlék malomépületben. A házigazda: Vörösváry Ákos (középen, fehér ingben).
[/caption]Eltelt itt minálunk néhány évtized úgy, hogy a műgyűjtést homály burkolta, a műgyűjtő személyét gyanú árnyékolta. Nem elég ám – gondolták –, hogy értékesebbnél értékesebb holmit szerez be. Jól el is dugja, önző módon lefüggönyözi, becsomagolja, pedig az a műtárgy közkincs. És persze az ilyen embernek jól megy a sora, különben nem erre költené a pénzét.

Aztán a rendszerváltással lassan kezdett felszállni a műgyűjtést burkoló köd. Persze nem nyomtalanul, mert például a gyűjtőt most is többnyire műkedvelőnek tartják. Afféle, a műkereskedő és a művészettörténész között félúton tébláboló embernek. Pedig ez egyáltalán nem állja meg a helyét. Viszont a gyűjtő rendelkezik egy, ehhez a tevékenységhez elengedhetetlen tulajdonsággal: van benne szenvedély. És a kereső, kutató ember nyugtalansága, játékossága.

Tizenöt évvel ezelőtt Vörösváry Ákos és Gyökér Kinga elhatározta, hogy saját gyűjteményéből létrehoz egy művészeti alapítványt, állandó kiállítóhellyel. Ez lett az Első Magyar Látványtár a balatonfelvidéki Tapolca-Diszel községben. Van a hosszú évtizedek alatt összegyűjtött tárgy között magas művészi értéket képviselő, és van kacat. Olyan tárgyhalmaz, amely a mi kultúránk része, amivel együtt élünk, ami mi magyunk vagyunk… Amióta ez a gyűjtemény öszszeállt, évente egy-egy látványos, odaillő műsorral gazdagított kiállításra hívják meg a művészetszerető embereket, városiakat, falusiakat egyaránt. Idén műgyűjtők jöttek a műgyűjtőhöz. A műgyűjtés dicsérete címmel nyílt tárlat egyedülálló. Eddig még nem mutatkoztak be közösen műgyűjtők úgy, hogy a szervezőknek köszönhetően a kortárs magyar képzőművészetet mutassák be. A most látható művek még soha nem szerepeltek együtt tárlaton.

A Spengler Katalin–Somlói Zsolt házaspár több alkotás gazdájaként vesz részt a kiállításon. Zsolt családi indíttatásra kezdett műgyűjtésbe, minősült át a kezdeti bélyeg-, érme- és kitüntetésgyűjtőből. Katalin az irodalomtudomány, a tanítás és a szakújságírás felől érkezett, és a művészettörténetben elmélyedve vált gyűjtővé. Kétszáz kortárs nemzetközi és magyar műtárgy a családi gyűjtemény gerince. Arról, hogyan választják ki a műveket, azt mondják: – Nem a személyes ismeretségen, sokkal inkább azon múlik, mennyire fog meg az alkotás. Leginkább arra vagyunk büszkék, hogy a nemzedékünk jeles művészeinek munkáiból valóságos kordokumentumot mondhatunk magunkénak.

Művész és gyűjtő között a harmadik szereplő a műkereskedő. Kishonthy Zsolt, a MissionArt Galéria társtuladonosa ennek szenteli az életét. – Nem tartom magam műgyűjtőnek, a most kiállított képeknek „tulajdonosa” vagyok. Tele van a lakásom olyan alkotásokkal, amelyeket eszem ágában sincs eladni. Beléjük szerettem, velük élek, velük lélegzem – jelenti ki, egyúttal hozzáteszi: – Ma egy műgyűjtő igazi szakembernek számít. A lekicsinylő „dilettáns” jelző már régóta nem érvényes rájuk.

A példa nélküli kortárs kiállítás egy évig tart nyitva télen-nyáron. A Csobánc-hegység megejtően szép völgyében jelképezi az idő múlását és a művészet halhatatlanságát. Valamint a művészetet szerető emberek alázatát.

Amióta az eszét tudja, gyűjt. Mondhatni, ami csak a keze ügyébe kerül, azt elteszi, elraktározza. Irdatlan mennyiségű tárgy képezi a gyűjteményhalmazt. Jó néhány kiállításon láthattuk már téma szerint rendezve. Volt már hasznavehetetlen limlomokból a múló világot jelképező válogatása. Noha kapcsolatban állt „sorstársakkal”, a közös bemutatkozás mostanra érett be. – Amikor ünnepelni készültünk, rájöttünk, nincs jobb módja, mint vendégül látni a többi műtárgygyűjtőt a Látványtárban. A közös kincs bemutatásánál szebben, méltóbban nem tudnánk tizenötödik születésnapunkra emlékezni. Nyakunkba vettük a gyűjtőket, és tizenöt–húsz megszállott anyagából válogattunk, sok száz mű közül. 1960-tól napjainkig láthatók grafikák, festmények, szobrok és egyéb műtárgyak. Benne természetesen a mi darabjaink is.

a pénz? Vagy áldozatos, szenvedélyes, tulajdonát másokkal megosztó művészetbarát? Váczy András A Látványtár ünnepe Vörösvári Ákos,

a tárlat házigazdája (57)

Amióta az eszét tudja, gyűjt. Mondhatni, ami csak a keze ügyébe kerül, azt elteszi, elraktározza. Irdatlan mennyiségű tárgy képezi a gyűjteményhalmazt. Jó néhány kiállításon láthattuk már téma szerint rendezve. Volt már hasznavehetetlen limlomokból a múló világot jelképező válogatása. Noha kapcsolatban állt „sorstársakkal”, a közös bemutatkozás mostanra érett be.

– Amikor ünnepelni készültünk, rájöttünk, nincs jobb módja, mint vendégül látni a többi műtárgygyűjtőt a Látványtárban. A közös kincs bemutatásánál szebben, méltóbban nem tudnánk tizenötödik születésnapunkra emlékezni.

Nyakunkba vettük a gyűjtőket, és tizenöt–húsz megszállott anyagából válogattunk, sok száz mű közül. 1960-tól napjainkig láthatók grafikák, festmények, szobrok és egyéb műtárgyak. Benne természetesen

a mi darabjaink is. A kiállítás megnyitójára több százan voltak kíváncsiak a gyönyörű műemlék malomépületben. A házigazda: Vörösváry Ákos (középen, fehér ingben). -->