2005.06.11. 00:00
Lezárhatják jövő héten a brókerbotrány ügyét
Hivatalosan sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a rendőrség azt a sajtóértesülést, hogy jövő héten lezárják a brókerbotrány nyomozását. Lapunk azonban úgy tudja, hogy szerdán pont kerül az ügy végére.
A nyomozók már hetek óta azt ígérik, hogy rövid időn belül lezárják a lassan két éve tartó nyomozást. Erre egyébként a büntetőeljárási törvény által szabott határidők is sürgetik a hatóságokat. Arról ugyan megoszlanak a vélemények, hogy a kétéves nyomozási határidőt honnan is kell számolni, ám arról kétség sincs, hogy az ügynek mindenképpen még a nyáron pontot kell tenni a végére. Az is tény, hogy a nyomozás 2003 júliusában indult. Nem sokkal később elfogták Bécsben az ügy kulcsfiguráját és első számú gyanúsítottját, Kulcsár Attilát. Vádemelés esetén az álbróker várhatóan az első helyet kapja majd a vádiratban.
Az első gyanúsítottja mégsem ő volt a brókerbotránynak, hanem 2003 augusztusában egy szír pénzszállító került rács mögé. Érdekesség, hogy időközben ő volt az egyedüli, aki letartóztatásban maradt. A csaknem huszonegymilliárd forintos sikkasztásban ma már több tucat gyanúsítottat tart számon a rendőrség.