Hírek

2005.06.20. 00:00

Keményen bírálták a koalíciós partnert

Zártkörű tanácskozást tartott Kecskeméten az MSZP úgynevezett népi baloldala.

BAMA

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke távozóban közölte: közös gondolkodás van a párton belül arról, miként tudják markánsabban, még karakteresebb arcéllel megjeleníteni azt, hogy a Magyar Szocialista Párt, mint baloldali néppárt, valóban a nemzeti érdekeket képviseli. Az egyik résztvevő elmondta, hogy bírálatot kapott Hiller István pártelnök. A távirati iroda úgy tudja, hogy az SZDSZ-t, mint koalíciós partnert kemény kritikával illette több felszólaló.

A nemzeti értékrendet erőteljesen érvényesíteni kell az oktatásban, a külhoni állampolgárság megadásában, és a vi-dék helyzetének rendezésében – mondta Tabajdi Csaba, az Európai Parlament képviselője. Saját előadásában azt fejtette ki, hogy a nemzeti értékrendet három vonatkozásban kellene nagyon erőteljesen érvényesíteni. Az első terület az, hogy az alacsony társadalmi helyzetű, szegény családok gyermekei előre- juthassanak a tanulásban. A második, hogy a külhoni állampolgárságot meg kell adni a határon túli magyaroknak. A harmadik nagy nemzeti ügy a vidék helyzetének rendezése (…), hogy vidéken élni ne jelentsen másodrendű állampolgárságot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!