Jó reggelt!

Polcnak való fát válogatunk. A deszka – valaha, lánykorában polc volt – több éve elhagyatottan hever egy pincében. Néhány lapon kivirágzott a nedves, fehér penész. Van, amelyik sötétre ázott. A hozzáértő, dolgozó nép okos gyülekezetében két fröccs között meghányjuk-vetjük a kérdést. Elhozzuk a deszkát? Hagyjuk ott, ahol van? Mit csináljunk vele? – Micsoda?! Hát majd simító- gyaluval lecsiszoljuk szépen, szálirányban! – Tomasz dús, őszülő hajába túr. – Megsimogatjuk, ti ostobák. Hát azt sem tudjátok, hogy a fa örökké él és örökké érzékeny? A fa olyan, mint egy nő. Öreg nő és öreg fa nincs.  (kk)