2005.06.27. 06:01
Háború vagy segítség?
– A kormány már három éve háborút folytat a fiatalok ellen – mondta a hét végén Szijjártó Péter, a Fidelitas elnöke. Az ellenzéki politikus a kabinet ifjúságpolitikáját bírálva kijelentette: a diákhitel kamata a szocialista ígéretek ellenére kilencről tizenkét százalékra emelkedett, az otthonteremtés pedig fészekrakássá minősült vissza. Szijjártó Péter szerint többek között a „gazdag miniszterek, gazdag miniszterelnökök gazdag gyermekeinek” van csak esélyük arra, hogy eljuthassanak az egyetemig.
– A kormány a közeljövőben beindítja a fiatalokat támogató „Start” elnevezésű programot – jelentette be ugyanakkor Szitka Péter, a Fiatal Baloldal elnöke. Szitka szerint a Fidelitas elnöke vagy aludt vagy külföldön volt, amikor a kormány ösztöndíjat emelt és bevezette a fészekrakó programot. Szitka Péter úgy vélte, Szijjártó számára az ifjúságpolitika csak ürügy ahhoz, hogy újabb sajtótájékoztatót tartson, amikor „a botránypolitikából már kifogyott, és éppen nem talál hozzá megfelelő témát”.