2005.07.01. 00:00
Budapest is kaphat Eiffel-tornyot
Ideiglenes toronydaru csalogatja július elsejétől a turistákat a Citadellára. A tervek szerint jövőre ezt egy állandó építmény váltaná fel, amelytől az ötletgazdák még több látogatóra számítanak.
[caption id="" align="alignleft" width="143"] Kétszáz méteres magasságból ez a látvány fogadja a bátrabbakat. Ma még ugyanis emelőkosaras daru a kilátó.
[/caption]– Párizs szeme az Eiffel-torony, Londoné a London Eye óriáskereke, Budapesté pedig a Citadella lehetne – mondta lapunknak Gaskó Gábor. A turisztikai tanácsadó szerint a rendhagyó ötletet a főváros és a turisztikai szakma is támogatja. A recept egyszerű: van egy Gellért-hegyünk, ami már önmagában is kétszáznegyven méter magasan van a tengerszinthez képest. A Duna szintjétől is százhatvanöt méterre emelkedik. Erre kerülne rá egy hatvanöt méter magas építmény. Vagyis a Dunától kétszázharminc méteres magasságból szemlélhetnénk a várost. Gaskó azt mondja: számításaik szerint nagyjából háromszázmillió forintból megvalósítható a terv. Igaz, ehhez támogatókat is szeretnének gyűjteni. Budapest Szeme egyelőre csak egy ideiglenes daru. Láthatóan bungee jumpingolásra használták korábban, de ugrálni a Citadella vastag falai miatt itt nem lehet. Mától bárki kipróbálhatja Budapest „ideiglenes szemét”. Az ötletgazdák ezzel párhuzamosan próbálják felmérni, mekkora lenne az érdeklődés a későbbi kilátó iránt. Tény, hogy méterekkel a politikailag már sokszor vitatott szabadságszobor fölött pompás a kilátás Budapestre. Ám a nem mindennapi látványért a szilárd talajhoz szokott látogatóknak kicsit meg kell szenvedniük.
Az ideiglenesen felállított darun mindösszesen csak az erős szél foghat ki, akkor ugyanis nem emelkedik a magasba. Az emelőkosaras kilátót jövőre válthatja fel a végleges építmény. Igaz, Gaskó konkrétumokat még nem tudott mondani, hiszen még azt sem találták ki, hogyan nézzen ki majd a véglegesen elkészülő új építmény, Budapest szeme. A tanácsadó szerint több ötlet is felmerült, például szódásüveg, vagy éppen golyóstoll formájú oszlop. Ha az illetékes bizottságok és hivatalok rábólintanak és végre megvalósulna Budapest Szemének terve, a kilátó vetekedhetne méreteivel az európai társaival.
Összehasonlításként: a London Eye például csak 135 méter magas kerék. Az azóta turistalátványosságnak előlépett épület 2000-ben kacsintott rá először a brit fővárosra. A francia főváros, Párizs büszkesége, az „Öreg hölgy” azonban lekörözné magyar társát a maga 326 méteres magasságával. Budapest szeme azonban magasabb lenne Bécs óriáskerekénél is, amely mindösszesen csak hatvanegy méter magas.
Világörökségünk része a csodás látvány
Időjárástól függően, a turisztikai szezonban naponta körülbelül ezer–négyezer látogató fordul meg a fővárosi Citadellán és annak környékén. A Gellért-hegyet a budai Várheggyel és a Duna két partjának panorámájával együtt a világörökség részévé nyilvánították. Ezután lett a Citadella a hazai és a nemzetközi idegenforgalmi csoportok kedvelt zarándokhelye.Világháborús bunker és boszorkánytanya
A Gellért-hegy történelme a keltákig és a rómaiakig nyúlik vissza. A középkorban boszorkánytanyaként és Gellért püspök mártíromságának helyszíneként vált híressé. A Citadellát a szabadságharc után, 1854-ben emelte a Habsburg uralkodóház a rebellis város féken tartására. Az erődítmény a második világháborúban is fontos szerepet játszott, amikor rövid időre Budapest légvédelmi irányításának központjává vált.