2005.06.17. 00:00
Bochkor önfejű és elviselhetetlen pasi
Osvárth Andrea, a gyönyörű fotómodell a hétfő esti Szulák-show-ban elárulta, hogy szerinte Bochkor Gábor túlontúl önző, nehezen alkalmazkodik partneréhez és meglehetősen önfejű.
A fiatal lány szerint emiatt ment tönkre szerelmi románca az utóbbi évek legfelkapottabb rádiós műsorvezetőjével. Kíváncsiak voltunk arra, hogy a rádiós mit szól korábbi kedvese szavaihoz, de mindhiába. Bochkor sem telefonhívásainkra, sem SMS-einkre nem reagált. Úgy tűnik, nagyon elfoglalt és túlontúl nagy sztár ahhoz, hogy válaszoljon egy napilap nem reklámcélú kérdéseire. A rádiós „fenegyereket” korábban Medgyessy Péter volt miniszterelnök nevelt lánya, Tornóczky Anita is behálózta, majd szakítottak, mára azonban rendezték viszonyukat. Nemrégiben még közös puszilkodásra is vállalkoztak egy fotó kedvéért.
Dobó Kata, a nem elsődlegesen tehetségével, hanem inkább A miniszter félrelép című filmben előbukkanő kebleivel ismertté vált színésznő szintén ismeri Bocsi hálószobatitkait. Így van ezzel az utóbbi idők legnagyobb bulvárcsemegéje, Csisztu Zsuzsa is, aki kapcsolatuk fénykorában még Republic-koncertekre is kísérgette a „slágerhuszárt”, majd viharos módon kiadták egymás útját. Információink szerint a mai napig sem beszélnek szívesen egymással. Molnár Anikó azonban visszatérő vendégnek számított a műsorvezető magánéletében, korábban, amikor még neve előtt nem volt se VV, se Nagy Ő jelző, jártak már együtt. A média már csak az újjáéledő szerelem hírére kapta fel a fejét. Kérdés, hány szexbombára van még szüksége Bochkornak, hogy végre megtalálja az igazit. Vagy állítólagos önfejűsége miatt örökre agglegény marad?