Hírek

2005.06.28. 05:24

BEVESSZÜK VAGY NEM VESSZÜK BE?

A kormányfő öt évre szóló, ezermilliárdos adócsökkentést jelentett be. Minden kormány hasonló döntése után arról kell gondolkodnunk, etetésről van-e szó, vagy egy komolyan vehető lépésről?

Izing Antal

[caption id="" align="alignleft" width="156"] Lufieregető buli még 2002-ben. Véget kell vetni a blöffparádénak – mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke.
[/caption]Visszatekintve a hazai demokrácia nulladik órájára, Gorenjéket látunk Trabantok tetőcsomagtartóján az osztrák–magyar határon. A pénzügyi állapot súlyos volt, ahogy most is az. Az árak 1989-ben csaknem húsz százalékot emelkedtek, kellett egy népszerű lépés, amely az embereket elfoglalja. Látszólag pénzt tettek a zsebünkbe – a saját valutakeretünket –, a viszonyok pedig éppen olyanok voltak, mint ma, az ember saját jussának is örült. Dübörgött még a Tervhivatal, az Árhivatal, az ország devizatartalékát felszabadította a Németh-kormány, amely előszeretettel használta a „szakértői” önmeghatározást.

Az emberek többségét nem foglalkoztatta, hogy az Antall-kormányhoz az állami nyugdíjalap is üresen került. Ez volt az „utánunk az özönvíz” típusú, „korszerű” politikai gondolkodás keletkezése, a lufieregetések főpróbája. Ma ezt az autópálya-építésekben érhetjük tetten. Amelyeket, ha annyit építenének, amennyit beszélnek róla, már kész lenne. A szavazó – ha sikeresen sulykolták belé – a kormány tehetséget ma már egy kilométernyi autópályában méri. Az ember azt várná, hogy az útépítést a választottak józan esze a kampányok és a pártharcok fölé emeli. Kizárólag hitelből azért nem építenek pályát, mert akkor megnő az államadósság. Ha kiadják az egészet a magánszektornak, a választópolgár gyenge gyomra azt azért nem veszi be, mert ő nem akarja használóként megfizetni egy magáncég befektetését. Marad az a megoldás, hogy az állam beleteszi a mi pénzünket, a vállalkozó a magáét. Mindez rendben is lenne, ám minálunk ezt már tovább is fejlesztették. A vállakozóknak be kell fizetniük egy jelentős összeget a beruházás jogáért a költségvetésnek. Nagy öröm ez az államnak az adott év adott banki napján; és bizony fizessen is „belépési prémiumot”, aki biztos állami üzletet köt előnyös feltételekkel. De a következő harminc évben a többi kormány a többszörösét fizeti ki a pályákért, s mire kinyögtük, kezdhetjük elölről az építést. Mert a teher mindig államháztartási teher marad.

A kormányok szemmel láthatóan arra játszanak, hogy utódjaikat megbénítsák. Nem hazafias gondolkodás, akkor sem, ha tudjuk, hogy a politika alapjáraton szeret inkább más kontójára szívességet tenni. Hasonlatos ez ahhoz, amikor valaki „mindenki a vendégem” felkiáltással érkezik a balatonszentgyörgyi restibe, kikér egy kört, aztán bejelenti, hogy azt a meghívottak fizetik, ő csak úgy erre járt. Ezt tette a Fidesz is a lakástámogatásokkal, ezt teszi a most bejelentett 1000 milliárdos adócsökkentéssel a koalíciós kormány is.

Mit tehetünk mi? Öt százalékkal csökkenne a 25 százalékos általános forgalmi adó 2006-tól.  Bízzunk benne, a kereskedők nem nyelik le, hogy a tiszteséges verseny hoz egy kis árnyugalmat, esetleg árcsökkenést a piacra. Mivel az összefogásról nem vagyunk híresek, attól sajnos nem kell tartaniuk a kereskedőknek, hogy megjelenik majd egy olyan fogyasztói érdekvédelmi kör, amely szándékosan nem vásárol ott, ahol az öt százalék áfacsökkenést zsebre vágják. Azon is gondolkodhatunk, hogy az áfacsökkentést miért jövőre, miért nem 2004. május 2-án, a csatlakozás után egy nappal vezették be, hozzáigazítva a szomszéd államok barátibb áfáihoz. A válasz egyszerű: 2004 májusa időben messzebb volt a jövő évi választásoktól, mint 2006. január elseje. A „húzd meg, ereszd meg” játékban korai lett volna már tavaly tavasszal a gyeplőn ereszteni. Primitív aranyszabály Magyarországon, hogy a kedvezménypolitikát mindig az utolsó évre hagyják, mert a választó úgyis csak arra emlékezik (kivétel Medgyessy osztogató politikája).

A másik döbbenetes az a közvélemény-kutatások szerint „politikához értő” 800 ezer magyarnak, hogy a múlt héten még azt mondta a pénzügyi kormányzat, hogy a gazdaság állapota nem enged gyökeres változtatást. Egy hét után a kormányfő bejelentette az ötéves távlatra az ezermilliárdos adócsökkentést. Ha csupán azt vizsgáljuk, hogy Magyarországon idén 6,5 ezer milliárd forintot oszt el a politika, és az ország már júniusban elérte a költségvetési hiány száz százalékát, kevésnek tűnik hét nap egy felelős és homlokegyenest más döntéshez. Ha pedig ezt összevetjük Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Bécsi Kurírnak adott korábbi nyilatkozatával, miszerint nem készült a kormányzásra, még érdekesebb az ügy.

Értesülésünk szerint az ellenzéket meglepte a kormányfő. A szakértőik által felépített, Gyurcsány-bejelentés előtti változatok közül egyik sem jött be. Azért nem, mert megfogalmazásuk szerint „ennyire populista döntésre” még ők sem számítottak. A Varga Mihály expénzügyminiszter vezette fideszes gazdasági kabinet lázasan számol. Nyilatkozataik pedig arról szólnak majd, hogy ennyire a nép kegyeit kereső döntés manapság nem született még. A Gyurcsány-kabinet ebből 2006-ig csak négy hónapot vállal, bár ő a parlamentben azt mondta, Magyarországra gondol, nem a választásokra. Medgyessy Péter lassan már feledésbe merülő 100 napos programját 400 milliárdos apróságként emlegetik a mostani művelethez képest – ellenzéki körökben. Orbánék kommunikációja a nemzeti, újabban a gazdasági konzultációra épül. A „mindenkit megkérdezünk” elvéről a többségi vélemény az, hogy gesztusnak nem rossz, de a kérdések mögött nem lehet valódi érdeklődés, mert a gazdaság „lejtős kényszerpályán” áll, mindegy, ki mit mond, álmodik vagy gondol. Mi lesz a Fidesszel, ha nem tud adót csökkenteni, ha megígérni sem tudja a kedvezményeket, hisz győzelme esetén azonnal arra kényszerül, hogy szigorítson az adórendszeren? Feltéve győzelmüket, az MSZP hátradől majd a parlamenti padsorokban, és számon kér. Négy év után ismét hatalomra kerülnek majd a Fideszt megbüntető szavazatokkal, és minden úgy megy tovább, ahogy eddig, miközben semmi nem épül, és az is el lesz adva, ami nincs.

Bod Péter Ákos egyetemi tanár a „feketelevesre” kíváncsi. Nem lenne a pénzügyminiszter helyében, mert a következő hónapokban bevételeket kell találnia. Egy százalék áfacsökkentés 50 milliárd bevételkiesés az államnak. A kieső 250 milliárdot a minisztériumi kiadások csökkentésével akarják pótolni, amelyet egyébként banki elemzők nem tartanak reálisnak a választások előtt. Rövid távon lehet, hogy az árak is lejjebb mennek, középtávon azonban ellensúlyozni kell a politika döntését. Az ország deficitje 4–5 százalék, miközben EU-tagállamként nem lehetne több 3 százaléknál. Vevőként arra várunk, hogy tagjai legyünk az euróklubnak. Ez egyes szakértők szerint 2012-ig várat magára. Onnantól tiszta sor lesz, hogy a Gorenje Grazban vagy éppen Pécsett olcsóbb.

Hann Endre közvéleménykutató egy olyan Medián-felmérésről számolt be az egyik hetilapban, miszerint az embereket az érdekli, mi miért történik. A választók szakmai kérdések felé fordultak. Ideje lenne, hogy a kormányok is szakmai kérdések felé forduljanak – látványterv nem kell.

Kis magyar szórakoztató választási közhelyszótár mindenkinek a hazai művelődési házak színpadáról

Munkahelyeket ígérnek és elegendő keresetet még az ország legtávolabbi pontjaira is. A kampányban kulcsszó a boldogulás, az önbecsülés visszaadása, amelyet a vidéki művelődési házak nagytermében meghitt mosollyal kell emlegetni. Odáig is elmereszkednek, hogy receptjük szerint nemcsak hónapról hónapra fognak élni az emberek, hanem még tartalékokat is fel tudnak halmozni. Egy szót sem hisz el senki, de jó buli.

Alacsony adókat ígérnek, egyúttal az állami pazarlás csökkentését. Ilyenkor maguk mondják ki szórványos, nyílt színi tapsokat aratva a rajongó-táborból, hogy a politikai elitnek túl sok és túl drága kiváltsága van, amelyeket meg kell szüntetni. Százszor elmondják, hogy a képviselőnek nem az a dolga, hogy a befolyását eladva éljen meg, hanem az, hogy az emberek érdekeit szolgálja, akik kis pénzüket számolják.

Biztos jövőt ígérnek a gyermekeinknek. Példaképpen érdemes felhozni, hogy a politikus is ember, szülő és nagyszülő. S bizony, amikor a karjukba veszik az ártatlan gyermeket, nagyon elgondolkodnak a jövőről, és eszükbe jut: igen, értük érdemes dolgozni. Ezt a részt sajnálkozó mosollyal kell előadni a kultúrban, mert bokros teendői között sajnos kevés ideje marad a gyerekekre a mai magyar politikusnak.

Mindenki lehet beteg, bármikor bekerülhetünk a kórházba. Ezt széttárt karral kell mondani, hozzátéve: magunknak sem kívánnánk lepusztult kórtermeket rosszul fizetett és mogorva ápolónők között. Ezután a politikus bocsánatkérő mosollyal kérdezze a kultúrban, ül-e a nézőtéren nővérke. Mert nem bántani akarta őket, hanem figyelmeztetni arra, hogy aki életet ment, azt anyagilag meg kell becsülni.

Autópályákat is ígérnek, mert a vidék felemelkedésének záloga az úthálózat. Olyankor kötelező elem a gerjedő mikrofonba mondani, hogy a sztrádaépítés nem az ellenoldali párt ügyfeleinek mutyija kellene, hogy legyen. Az Magyarország érdekeit szolgáló beruházás, ahol a korrupciónak, baráti brancsoknak nyoma sem lehet. Egy fillér sem mehet mellé. Ezt nagyon komoly, szigorú arckifejezéssel kell előadni – ez úgy hiteles.

Az oktatási kérdések nagyon fontosak lehetnek a vidéki művházban, mert általában teljes tanári karok látogatnak el a kampánygyűlésre – olykor polgármesteri felkérésre. A helyi iskola gondjainak ügyében érdemes tehát jó előre tájékozódni. Ha hullik a vakolat, akkor a politikus konkrétan ígérje meg a vakolást, amelyről tudja, hogy a párttárs helyi polgármester egyébként is intézi már a falu forrásából.

Alacsony adókat ígérnek, egyúttal az állami pazarlás csökkentését. Ilyenkor maguk mondják ki szórványos, nyílt színi tapsokat aratva a rajongó-táborból, hogy a politikai elitnek túl sok és túl drága kiváltsága van, amelyeket meg kell szüntetni. Százszor elmondják, hogy a képviselőnek nem az a dolga, hogy a befolyását eladva éljen meg, hanem az, hogy az emberek érdekeit szolgálja, akik kis pénzüket számolják.

Biztos jövőt ígérnek a gyermeiknek. Példaképpen érdemes felhozni, hogy a politikus is ember, szülő és nagyszülő. S bizony, amikor a karjukba veszik az ártatlan gyermeket, nagyon elgondolkodnak a jövőről, és eszükbe jut: igen, értük érdemes dolgozni. Ezt a részt sajnálkozó mosollyal kell előadni a kultúrban, mert bokros teendői között sajnos kevés ideje marad a gyerekekre a mai magyar politikusnak.

Mindenki lehet beteg, bármikor bekerülhetünk a kórházba. Ezt széttárt karral kell mondani, hozzátéve: magunknak sem kívánnánk lepusztult kórtermeket rosszul fizetett és mogorva ápolónők között. Ezután a politikus bocsánatkérő mosollyal kérdezze a kultúrban, ül-e a nézőtéren nővérke. Mert nem bántani akarta őket, hanem figyelmeztetni arra, hogy aki életet ment, azt anyagilag meg kell becsülni.

Autópályákat is ígérnek, mert a vidék felemelkedésének záloga az úthálózat. Olyankor kötelező elem a gerjedő mikrofonba mondani, hogy a sztrádaépítés nem az ellenoldali párt ügyfeleinek mutyija kellene, hogy legyen. Az Magyarország érdekeit szolgáló beruházás, ahol a korrupciónak, baráti brancsoknak nyoma sem lehet. Egy fillér sem mehet mellé. Ezt nagyon komoly, szigorú arckifejezéssel kell előadni – ez úgy hiteles.

Az oktatási kérdések nagyon fontosak lehetnek a vidéki művházban, mert általában teljes tanári karok látogatnak el a kampánygyűlésre – olykor polgármesteri felkérésre. A helyi iskola gondjainak ügyében érdemes tehát jó előre tájékozódni. Ha hullik a vakolat,

akkor a politikus konkrétan ígérje meg a vakolást, amelyről tudja, hogy a párttárs helyi polgármester egyébként is intézi már a falu forrásából. Lufieregető buli még 2002-ben. Véget kell vetni a blöffparádénak – mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!