Hírek

2005.06.27. 06:02

Béna kacsaként röptetnék a kormányt

BAMA

Megszületett a nagy elhatározás, a Gyurcsány-kabinet radikális adóátalakításba kezdene. Ez idáig rendben van. Ha hinni lehet a híreknek, a miniszterelnök ma jelenti be elképzeléseit a Parlamentben. Na jó. Öt évre szólna a reformterv. Hmm. Az belelóg a következő kormányzati ciklusba.
A gondok itt kezdődnek. Mert nem egészen egy év múlva parlamenti választásokat rendeznek. Azután majd új kormány alakul – ahogy most kinéz, nem régi-új, de bármi lehet. Vagyis Gyurcsány Ferenc olyasmiben gondolkodik, amely megoldásához lehet, hogy már egy új politikai garnitúra látna hozzá. Olyan, amelyik a mostani elittel gazdasági kérdésekben sem ért egyet.
A Fidesz frakcióvezetője azonnal reagált. Áder János azt üzente: Gyurcsányék már ne fogjanak semmilyen eget rengetőbe. Olyanba sem, amelyik az ország érdekeit szolgálja? Áder erről nem szólt.
A Gyurcsány-kormány tűnődhet: a nagyobbik ellenzéki párt majdnem egy évig béna kacsaként röptetné őket. Az pedig több, mint ramaty állapot. Igaz, minden politikus azon is elgondolkodhat, hogy másfél évtizeddel a rendszerváltozás után miért nincs egyetlen olyan középtávú terv sem, amelynek bal- és jobboldalon is bizalmat szavaznak.
Mi, egyszerű polgárok pedig azt számolgathatnánk, hogy az egészségügytől az oktatáson át környezetünk védelméig hány hosszú ívű program kellett volna, amelybe akármely kormány belevághatott volna. De nem számoljuk. Inkább a kevesebb adó bejelentése helyett kevesebb adóra várunk. Egy ideig még várhatunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!