2005.06.07. 06:32
Augusztusban elindul Noé bárkája
Sándor Pál filmet forgat. Méghozzá nagyágyúkkal. A Noé bárkája című mozinak a két főszereplője Kállai Ferenc és Garas Dezső lesz. Ganxsta Zolee is szerepet kap, saját magát alakítja.
[caption id="" align="alignleft" width="276"] A két színészóriás mellett Ganxsta Zolee is szerepet kap a filmben. A rapper önmagát alakítja.
[/caption]Sándor Pál idestova tizennyolc éve nem forgatott nagyjátékfilmet. Producerként, és két és fél éve a Hunnia Filmstúdió főnökeként tevékenykedik. Augusztus 20-án azonban eldördül a startpisztoly, elkezdik forgatni a Noé bárkája című filmet. Az új mozi az RTL Klub és a Hunnia Stúdió közös produkciója lesz. Kállai Ferenc és Garas Dezső több mint fél évszázadot eltöltött a pályán, ám közös filmben nem szerepeltek eddig. Sándor Pál viccelődött: – Noé bárkájába azokat a színészeket és kollégákat vesszük fel, akiket szeretek. Bár sajnos kicsi a bárka. Kállai szerint meg kellett öregedniük Garassal ahhoz, hogy együtt szerepeljenek egy filmben. – Sándor Pál elárulta: neki volt már közös filmje Kállaival, méghozzá az 1960-ban forgatott Katonazene. Ám a művész úr nem vette észre a három körülötte forgolódó asszisztenst: Szabó Istvánt, Kardos Ferencet és őt.
Garas Dezső nem először forgat majd a rendezővel. Legutóbb a Le a fejjel című mozi producere volt Sándor Pál. Garas azt állította: nem merne mérget venni rá, hogy a mostani forgatókönyv a végleges. – Palika szokása, hogy elindul egy alapkönyv, és menet közben változtat rajta – mondta. Aztán rákérdezett a rendezőtől, hogy ő hány napot forgat majd. Sándor Pál gyors fejszámolást végzett és rávágta: harminckettőt. – Remélem, nem éjszaka – sóhajtott fel Garas. – Rájöttem ám, miért szeretnek a rendezők éjjel forgatni – mosolygott. – Mert akkor végre senki nem látja, mit csinálnak.
Ganxsta nem titkolta, amikor megkapta a felkérést Sándor Páltól, irtó jól érezte magát. – Olyan, mintha az argentin válogatottba hívtak volna. Apám, Zana József mondta is: irigyel, hogy ilyen csapatban játszhatom. Nem vagyok én színész, csak műkedvelő. Kiránduló zenész a filmes szakmába.
Miről szól a Noé bárkája? Egy ősöreg bérházról a Frankel Leó utcában, és az ott élő két furcsa barátról. Stock Edéről – Garas Dezső – és Tálas Aurélról – Kállai Ferenc. Előbbi megkísérli a lehetetlent: ötmilliót akar nyerni a vetélkedőn mint Magyarország legjobb nagypapája.