2005.06.27. 00:00
Adriano volt a nyerőember
Dél-Amerika két futball-nagyhatalma játssza szerdán a Konföderációs Kupa döntőjét.
Carlos Alberto Parreira beváltotta szavát. Mezőnyjátékosai közül korábban egyedül Maicon nem lépett pályára a csoportmeccseken, őt beállította a kezdőcsapatba. A további helyekre viszont visszatértek a legjobbak: a Professzor öt helyen is megváltoztatta a japánok elleni kezdőcsapatot. Parreira azt mondta a meccs előtt, hogy fáradtak a játékosai, de igyekszik felrázni őket. Ugyanerről a meccs után már így beszélt: „Mentális erőnkkel kerekedtünk felül. Elcsigázottak a játékosaim, de erre a mérkőzésre összeszedték magukat. Ezért nyerhettünk. A németeket mindig nehéz legyőzni, különösen a saját pályájukon. Most is erősebbek voltak fizikailag, szerencsére mi ezt jó csatárjátékunkkal, elsősorban Adriano és Robinho révén ellensúlyozni tudtuk.”
A mérkőzés hőse az utóbbi napokban sokat bírált – a görögöknek lőtt, nagyszerű gólján kívül nem sokat mutató – Adriano volt. Lőtt egy szerencsés és egy nagyon szép gólt, valamint kiharcolt egy büntetőt, amelyet a szörfösök kézmozgását imitáló Ronaldinho váltott gólra. Az Inter csillaga kapta egyébként a találkozó legjobbjának járó díjat. A meccsen a legnagyobb vitát a büntetők váltották ki: a chilei játékvezető az új időknek megfelelően könnyű szívvel ítélt tizenegyeseket. Szubjektív vélemény: jó, ha sok gól van egy meccsen, de rossz, ha kiszámíthatatlan a bíráskodás. Ha Ballack megkapta a „tizit”, még négy másikat is lehetett volna ennyi erővel adni. Mindazonáltal a németek egyáltalán nem vallottak szégyent, s egy kicsit a maguk pontatlan támadásbefejezését okolhatják, hogy nem tudtak nyerni. A fiatal védő, Per Mertesacker jól fogta meg a lényeget: „Balszerencsések voltunk, de büszkék lehetünk a teljesítményünkre.”
A másik elődöntő, az Argentína–Mexikó-mérkőzés részben az emlékezés jegyében zajlott. Napra pontosan két évvel ezelőtt, 2003. június 26-án, szintén a Konföderációs Kupa elődöntőjében hunyt el a kameruni Marc-Vivien Foé. Amíg egyébként Mertesacker szerint a németeknek volt okuk büszkélkedni, addig az argentinoknak és a mexikóiaknak nem igazán. A másik elődöntő első félidejében unalmas 45 percet hozott össze a két csapat. A mexikóiak távoli lövésekkel próbálkoztak, az argentinok még azzal sem. Egyedül csak Javier Zanetti lehetett büszke, ő ugyanis 100. alkalommal szerepelt az argentin válogatottban, s ezzel csupán hat mérkőzésre van az öröklistát vezető Diego Simeone mögött.
A második félidőben némileg erősödött az iram, de gólt egyik csapat sem szerzett. A 90. percben két kiállítás borzolta a kedélyeket. Előbb Saviola rúgta fel Pinedát, a játékvezető azonnal kiállította, majd néhány pillanattal később Marquez „végezte ki” Aimart, ő is megkapta a pirosat. A hosszabbításban egy-egy gól esett, a tizenegyesek döntöttek.
Konföderációs Kupa, elődöntő
Brazília–Németország 3-2Nürnberg. Gólszerző: Adriano (21., 76.), Ronaldinho (43. –
11-esből), ill. Podolski (22.), Ballack (48. – 11-esből)
argentína–mexikó 1-1 (tizenegyesekkel 6-5) Hannover.
Gólszerző: Figueroa (110.),
ill. Salcido (103.)
Nürnberg. Gólszerző: Adriano (21., 76.), Ronaldinho (43. –
11-esből), ill. Podolski (22.), Ballack (48. – 11-esből)
argentína–mexikó 1-1 (tizenegyesekkel 6-5) Hannover.
Gólszerző: Figueroa (110.),
ill. Salcido (103.) -->