Hírek

2005.06.08. 00:00

A kisebb áfakulcs fékezi a bevásárlóturizmust

Ha megvalósul a tervezett áfacsökkentés, a nagy ruházati márkák Magyarországon kapható minőségi termékei is hasonló áron lesznek elérhetők, mint Bécsben. A bevásárlóturizmus ezzel értelmét veszti.

K. B.

A nagy nemzetközi ruházati kereskedőláncoknál egyre gyakoribb, hogy egyetlen árat alkalmaznak az eurózónában, azaz a helyi adottságokat, az eltérő reálkereseteket nem veszik figyelembe az árazásnál. Az euróban megadott egységes fogyasztói árat azért alkalmazhatják, mert az eurózóna országainak áfakulcsai 18 és 21 százalék között mozognak, a 16 százalékos Németországot és Luxemburgot leszámítva. A Mexx és az Esprit fővárosi márkaboltjaiban az előbbinél a bruttó árra vetítve 263, utóbbinál 275 forintos euróárfolyam jött ki. Nettó árra visszaszámolva viszont 252, illetve 264 forintos eurót kaptunk (miközben az euró piaci árfolyama jelenleg 253 forint körül ingadozik). Ez azt jelenti, hogy a hazai kereskedők is „európai” beszerzési áron jutnak az áruhoz, a magyar és a nyugati árak közötti eltérésért a magas magyar áfa a felelős. S miután a magyar adókulcs is várhatóan 21 százalékra csökken, az árkülönbség gyakorlatilag eltűnik.

Jüttner Katalin, a hazai Marks & Spencer márkaboltokat üzemeltető S Modell Rt. vezérigazgatója szerint az áfacsökkentéssel végképp leáldozik a bevásárlóturizmus csillaga. Náluk a kisebb áfa alacsonyabb árat fog hozni. A luxusruházati piacon ismert Ermenegildo Zegna termékei egységes árazásúak, Olaszországból már a magyar árcédulával varrtan érkeznek – tudtuk meg Janikovszky Jánostól, a Zegna budapesti márkaboltját üzemeltető cég igazgatójától. Az egyes országok Zegna boltjainak árai közt csak a felszámított áfában van különbség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!