Májusban jött a rég várt béke

[caption id="" align="alignleft" width="290"] Az 1945 májusában készült kép magáért beszél: romok és értelmetlen pusztulás mindenütt
[/caption]A nemzet egységét jelképezte
A Lánchíd építését a gróf Széchenyi István kezdeményezésére alapított Hídegylet munkássága alapján az 1836. évi XXXVI. törvénycikk rendelte el. Az átkelő munkálatai 1839-ben kezdődtek, az ünnepélyes alapkőletételre 1842. augusztus 24-én került sor. A híd akkor a nemzet egységét és haladását jelképezte. Tervezésére Tierney William Clark, míg felépítésére Adam Clark kapott megbízást. Annak érdekében, hogy a Dunát minél kevesebb pillérrel lehessen áthidalni, háromnyílású lánchidat választottak. A két szélső ív nyolcvannyolc, a középső kétszázkét méter hosszan lebegett az akkor még valóban kék folyam fölött. A híd befejezése a szabadságharc idejére esett, így megsemmisítésének gondolata mindkét részről többször fölmerült. Az egyik kísérletet Adam Clark a lánckamra vízzel történő elárasztásával hiúsította meg. A szerencsésen megmenekült építészeti csodát 1914-ben újították föl először. A híd akkor már erősen belengett, s félő volt, hogy előbb-utóbb leszakad. A munkák közel két esztendeig tartottak. A második világháborúban a jobb partra visszavonuló német–magyar csapatok január 18-án a lánckamra felrobbantásával omlasztották össze a hidat. Egyes visszaemlékezések szerint a megsemmisítés pillanatában még menekülő emberek voltak a járdákon.

[caption id="" align="alignleft" width="280"] A Lánchídra ma autók ezrei gördülnek rá. Egyesek szerint ki kellene tiltani róla a kocsikat.
[/caption]Utolsóként az oroszlánok érkeztek
A folyamba zuhant átkelő felépítésére már 1945-ben születtek tervek. Az akkori elképzeléseket 1947-ben Sávoly Pál, Méhes György és Fáber Gusztáv öntötte végső formába. A kivitelezést Széchy Károly és Palotás László irányította. A döntés szerint az átkelő külalakjának az 1915-ös munkák után látható képet kellett idéznie. A túloldali fényképet nézegetve nehezen hihető, hogy a régi láncok hetvenhat százalékát ismét fel lehetett használni. A pillérek kapuit a régebbi 5,7-ről 6,45 méterre szélesítették. Így nem volt többé szükség az autóbusz-forgalom korlátozására.
Elbontották a négy vámszedőházat, valamint mindkét parton kialakítottak egy-egy gyalogátjárót. A közlekedés könnyítését szolgálta az is, hogy a kijáratokat körforgalomba rendezték, valamint átvezették alatta a villamost. A munkák befejező mozzanatát a megifjodott oroszlánszobrok visszahelyezése jelentette. Az újjáépített Lánchidat az első forgalomba helyezés századik évfordulóján, 1949. november huszadikán adták át. Az ünnepség látványos külsőségek között zajlott. Budapest növekedésével párhuzamosan természetesen egyre nagyobb terhelés érte az átkelőt is. Ezért 1973-ban az akkori Fővárosi Tanács döntése értelmében nagyarányú felújításba kezdtek. Ekkor cserélték ki a közel százezer szegecs tíz százalékát is.

Komzák Alfréd (28), technikus: „Szörnyű látvány lehetett, amint a híd a vízbe dől. Az pedig egyenesen döbbenetes, hogy akkor robbantották föl, amikor még voltak rajta. Igazán nagy öröm, hogy ilyen szépre sikeredett a helyreállítása. S az is nagy boldogsággal tölt el, hogy a régi, koronás címert tették vissza a pillérre.”

Komzák Alfréd (28), technikus: „Szörnyű látvány lehetett, amint a híd a vízbe dől. Az pedig egyenesen döbbenetes, hogy akkor robbantották föl, amikor még voltak rajta. Igazán nagy öröm, hogy ilyen szépre sikeredett a helyreállítása. S az is nagy boldogsággal tölt el, hogy a régi, koronás címert tették vissza a pillérre.” Európa csak hosszú esztendők alatt tudta feldolgozni a hat évig húzódó, értelmetlen háború okozta esztelen pusztításokat Ma van a Győzelem Napja. Annak emlékére, hogy 1945. május nyolcadikán Európában véget ért a második világháború. Az, amely véres és értelmetlen aratást végzett a föld népei között. Ahány ország, annyiféle statisztika áll rendelkezésre a számokról. Becslések szerint a Szovjetunió húszmillió, míg az alulmaradt Németország tízmillió embert vesztett. A kicsiny Magyarország maga egymillió embert áldozott föl Mars oltárán. Az elpusztított zsidók száma ugyancsak milliókra rúg. Lengyelországból 2,5 millió, a Szovjetunióból hétszázezer, hazánkból félmillió, míg Romániából, Csehszlovákiából és Németországból kétszáz-kétszázezer embert hurcoltak a koncentrációs táborok halálkamráiba. A sebesültek, örökre megnyomorodottak közel harmincöt, az eltűntek száma kétmillióra tehető. A számok elborzasztóak. S bár a személyi veszteségek nem mérhetők anyagilag, mégis le kell írnunk a háború pénzügyi mérlegét. A közvetlen katonai kiadások meghaladták az 1384 milliárd dollárt. A háborús pusztítások értékét akkori árakon 260 milliárd, míg az anyagiakét 3300 milliárd dollárra teszik a szakemberek. A győztesek a háború végén 230 milliárd dollárnyi adóssággal terhelték meg a vesztes államokat.

A diadalmas nyertesek már jó előre megosztoztak a véres koncon. Nekünk például nem volt kegyelem. Hiába beszéltek az önrendelkezésről, hazánkat visszakényszerítették Trianonban ránk erőszakolt határai közé. Akadt rá eset, amikor egy átmulatott este után, alkoholtól gőzös fővel, egy füzetből kitépett lapon döntötték el, hogy a jövőben melyik állam kinek a befolyása alá kerül. Az újjáépítés nehezen indult meg. A hidegháború tovább nehezítette a Szovjetunió befolyása alá került államok sorsát. Ekkor szakadt kétfelé Európa, amelynek nyomait sajnos máig nem lehetett igazán eltüntetni. Csak remélni lehet, hogy vén kontinensünket soha többé nem szántják majd harckocsik. Az 1945 májusában készült kép magáért beszél: romok és értelmetlen pusztulás mindenütt A Lánchídra ma autók ezrei gördülnek rá. Egyesek szerint ki kellene tiltani róla a kocsikat. -->