2005.04.04. 00:00
Tizenkét éve készítik elő a közlekedési szövetséget
A Budapesti Közlekedési Szövetség (BKSZ) csak nem akar elindulni. Pedig az ezzel foglalkozó iroda már 1993 óta készíti elő, évi több tízmilliós költségvetéssel. A főváros tavaly nyolcmillió forintot költött rá.
A szövetség célja az lenne, hogy a Volán, a MÁV és BKV járművein közlekedők egy közös rendszerben, egységes viteldíjjal tudjanak utazni. Budapesten és környékén ez 3,6 millió embert érinthet. Endrédy István, a Várostervezési és Városképvédelmi Bizottság elnöke éppen hetedik hónapja javasolja napirendre vételét. A Fővárosi Közgyűlés koalíciós többsége azonban rendre leszavazza, hogy megjelöljék az indulás konkrét dátumát.
Hogy nem történik semmi, abba elsőként Kovács Ferenc közlekedési helyettes államtitkár bukott bele. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter ezért is mentette fel. Nem volt elégedett a BKSZ kialakításának sebességével.