Hírek

2005.04.13. 08:52

Nyíregyházán javíthat az FTC

Az NB I mai, 21. fordulójának érdekessége, hogy a dobogós helyekre esélyes csapatok idegenben lépnek pályára. A legnehezebb feladat az Újpestre vár, míg a papírforma szerint a Ferencváros, a Debrecen és a Győr vendégként is esélyes a három pont megszerzésére.

Lázár Lajos

A mai forduló összecsapásai közül a Sopron–Újpest találkozó ígérkezik a legérdekesebbnek. A soproniak első tavaszi mérkőzésüket elveszítették, de azóta csak nyertek, ráadásul a kupában is eljutottak a legjobb négy közé. A lila-fehérek a kezdeti botladozás után vasárnap a Vasas ellen javítottak. Ha a két csapat formája változatlan marad, akkor látványos mérkőzést láthatnak a nézők. A Ferencváros egy újabb kudarcot már nem engedhet meg magának, a zöld-fehérek Nyíregyházán javíthatnak.

A fővárosban két mérkőzés közül választhatnak a szurkolók. Az MTK vendége a Pécs lesz. A kék-fehérek Debrecenben elszenvedték első tavaszi vereségüket, a gyengélkedő Pécs azonban nem okozhat különösebb gondot számukra. A Megyeri úton súlyos vereséget szenvedő Vasas a Pápa ellen szeretné feledtetni a kudarcot, de a sok sérült – Posza, Plókai, Gyánó, Kiss, Rósa – és a sárga lapok miatt eltiltott Szanyó hiányában ez nem lesz könnyű.

A 21. forduló műsora

Nyíregyháza–Ferencváros 16.30

Diósgyőr–Honvéd 18 óra

Fehérvár–ZTE 18 óra

MTK–Pécs 18 óra

Kaposvár–Debrecen 18 óra

Vasas–Pápa 18 óra

Sopron–Újpest 18 óra

Békéscsaba–Győr 18 óra

Kapic meggondolta

Adem Kapic, a Ferencváros szlovén labdarúgója meggondolta magát, visszavonta a ligához benyújtott feljelentését. Ez egyben azt is jelenti, hogy visszakerülhet a junioroktól a felnőtt-csapat keretébe. „Alaposan átgondoltam a helyzetet, végül azért léptem vissza, mert nem szeretném, ha miattam kerülne hátrányos helyzetbe a csapat – mondta Kapic. – Az esetleges pontlevonások veszélyeztetnék a nemzetközi kupaszereplésünket, amit nem szeretnék. Ugyanakkor a feljelentés viszszavonása csak ideiglenes. A vezetők azt ígérték, hogy áprilisban elkezdik törleszteni a hátralékukat, ha nem tartják be a szavukat, akkor a hónap végén mindenképpen jogi útra terelem az ügyet.

Az NB I állása

1. DVSC 20 13 3 4 35-15 42

2. FTC 20 12 3 5 44-20 39

3. Győri ETO 20 11 4 5 29-20 37

4. Újpest 20 9 7 4 38-24 34

5. MTK* 19 10 4 5 29-20 33

6. ZTE 20 9 4 7 32-31 31

7. Fehérvár** 20 9 6 5 30-20 30

8. Sopron 19 8 4 7 32-33 28

9. Honvéd 20 8 2 10 31-43 26

10. Vasas 19 8 1 10 28-26 25

11. Kaposvár 20 6 5 9 26-36 23

12. Pécs 20 5 5 10 19-27 20

13. Lombard 20 5 4 11 24-29 19

14. Diósgyőr 20 6 1 13 22-36 19

15. Békéscsaba 19 4 5 10 20-38 17

16. Nyíregyháza 19 2 8 9 23-40 14

* Az MTK-tól 1 (egy) büntetőpont levonva

** A Fehérvár FC-től 3 (három) pont levonva

Az NB I állása a tavaszi eredmények alapján

1. Győr 5 4 1 0 10-4 13

2. DVSC 5 3 1 1 8-3 10

3. Sopron 4 3 0 1 12-8 9

4. MTK 4 3 0 1 7-5 9

5. Fehérvár 5 3 1 1 7-6 9

6. Vasas 5 3 0 2 7-7 9

7. Újpest 5 2 2 1 11-6 8

8. Pécs 5 1 1 3 3-6 7

9. Diósgyőr 5 2 0 3 7-8 6

10. Honvéd 5 2 0 3 7-10 6

11. Kaposvár 5 1 2 2 8-9 5

12. Békéscsaba 4 1 1 2 6-7 4

13. Lombard 5 1 1 3 5-7 4

14. FTC 5 1 1 3 5-8 4

15. ZTE 5 1 1 3 6-11 4

16. Nyíregyháza 4 0 2 2 5-9 2

Diósgyőr–Honvéd 18 óra

Fehérvár–ZTE 18 óra

MTK–Pécs 18 óra

Kaposvár–Debrecen 18 óra

Vasas–Pápa 18 óra

Sopron–Újpest 18 óra

Békéscsaba–Győr 18 óra

Kapic meggondolta Adem Kapic, a Ferencváros szlovén labdarúgója meggondolta magát, visszavonta a ligához benyújtott feljelentését. Ez egyben azt is jelenti, hogy visszakerülhet a junioroktól a felnőtt-csapat keretébe. „Alaposan átgondoltam a helyzetet, végül azért léptem vissza, mert nem szeretném, ha miattam kerülne hátrányos helyzetbe a csapat – mondta Kapic. – Az esetleges pontlevonások veszélyeztetnék a nemzetközi kupaszereplésünket, amit nem szeretnék. Ugyanakkor a feljelentés viszszavonása csak ideiglenes. A vezetők azt ígérték, hogy áprilisban elkezdik törleszteni a hátralékukat, ha nem tartják be a szavukat, akkor a hónap végén mindenképpen jogi útra terelem az ügyet. Az NB I állása 1. DVSC 20 13 3 4 35-15 42

2. FTC 20 12 3 5 44-20 39

3. Győri ETO 20 11 4 5 29-20 37

4. Újpest 20 9 7 4 38-24 34

5. MTK* 19 10 4 5 29-20 33

6. ZTE 20 9 4 7 32-31 31

7. Fehérvár** 20 9 6 5 30-20 30

8. Sopron 19 8 4 7 32-33 28

9. Honvéd 20 8 2 10 31-43 26

10. Vasas 19 8 1 10 28-26 25

11. Kaposvár 20 6 5 9 26-36 23

12. Pécs 20 5 5 10 19-27 20

13. Lombard 20 5 4 11 24-29 19

14. Diósgyőr 20 6 1 13 22-36 19

15. Békéscsaba 19 4 5 10 20-38 17

16. Nyíregyháza 19 2 8 9 23-40 14

* Az MTK-tól 1 (egy) büntetőpont levonva

** A Fehérvár FC-től 3 (három) pont levonva Az NB I állása a tavaszi eredmények alapján 1. Győr 5 4 1 0 10-4 13

2. DVSC 5 3 1 1 8-3 10

3. Sopron 4 3 0 1 12-8 9

4. MTK 4 3 0 1 7-5 9

5. Fehérvár 5 3 1 1 7-6 9

6. Vasas 5 3 0 2 7-7 9

7. Újpest 5 2 2 1 11-6 8

8. Pécs 5 1 1 3 3-6 7

9. Diósgyőr 5 2 0 3 7-8 6

10. Honvéd 5 2 0 3 7-10 6

11. Kaposvár 5 1 2 2 8-9 5

12. Békéscsaba 4 1 1 2 6-7 4

13. Lombard 5 1 1 3 5-7 4

14. FTC 5 1 1 3 5-8 4

15. ZTE 5 1 1 3 6-11 4

16. Nyíregyháza 4 0 2 2 5-9 2

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!