2005.04.06. 07:34
Ma a négy közé jutás a tét
A Magyar Kupa mai negyeddöntőjében a Ferencváros és a Honvéd javításra készül.
A negyeddöntőhöz érkezett az idei Magyar Kupa. A nyolc között már nincs kiemelés, így két párban is NB I-esek csapnak öszsze egymással. A Honvéd a Bozsik-stadionban a Fehérvár együttesét fogadja. A bajnokságban Békéscsabán vesztes kispestiek fogadkoznak, hogy ma feledtetik a csabai kudarcot. Nem lesz könynyű dolguk, hiszen a fehérváriak a bajnokságban nyertek az Üllői úton, és a Debrecen ellen is pontot szereztek. A papírforma a Ferencváros sikerét ígéri a Kaposvár ellen. László Csaba a legjobb összeállításban küldheti pályára csapatát.
A bajnoki botladozás miatt van mit törlesztenie a Fradinak is. A kupavédő eddig egyébként könnyedén vette az akadályokat, négy gólt lőtt a Dabasnak, és 3-1-re győzött a Pécs ellen. A Kaposvár hosszabítás után tizenegyesekkel jutott be a nyolc közé a Pápa ellenében. Az NB II-es Kazincbarcikának kevés az esélye a Sopron ellen, míg a két NB I B-s csapat összecsapásán bármi előfordulhat.
Kazincbarcika–Sopron 16.00 óra
Honvéd–Fehérvár FC 17.00 óra
Ferencváros-Kaposvár 19.30 óra
Döntetlen esetén kétszer tizenöt perc hosszabítás
következik. Ha a ráadás nem hoz döntést, tizenegyeseket lőnek a csapatok. Az elődöntőt április 8-án sorsolják. -->