Hírek

2005.04.06. 00:00

Keresztül pest megyén

BAMA

Budakeszi Virágok
Ebben az évben is lehet versengeni a „Virágos Budakesziért” címért. A június 15-ig beérkező javaslatokat a helyszínek megtekintése után a bíráló-bizottság értékeli, és a húsz legjobbat kiválasztja. Az emléktáblát és a díjjal együtt járó ötezer forintos dísznövényvásárlására jogosító utalványt augusztus 20-án adják át. (vs)

Budaörs Pert vesztett Nemcsák
A városban lakó színművész 2001-ben megpályázta a Budaörsi Játékszín igazgatói posztját. Miután Éless Bélát választották, Nemcsák Károly bíróságon megtámadta a határozatot, ami szerinte jogellenes volt. Elsőfokon korábban már elveszítette a pert, most a másodfokon is a város javára döntött a bíróság. (vs)
 
Érd Útjavítás
Az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény megkezdte a tél okozta károk felszámolását. Van, ahol gyalulással és murvázással javítanak a földutakon, másutt mart aszfalttal teszik járhatóbbá a burkolatot. Ahol szükséges, kátyúznak, a Szovátai és Sóskúti út kereszteződésében pedig teljesen felújítják az aszfaltburkolatot. (vs)

Gödöllő Színpad
A Petőfi Sándor Művelődési Központban megnyílt a József Attila Stúdiószínpad. A száz éve született költőre a névadáson túl emlékesttel is gondoltak a szervezők. Az első bemutatót Pécsi Ildikó érdemes, kiváló művész szerkesztette és rendezte. (vs)

Isaszeg Kábel tv
Megkezdődött a kábelhálózat kiépítése. A nyár közepére a településen kiépül a gerincvezeték, kialakításra kerülnek a csomópontok. Különböző televíziós csatornákat kétféle díjcsomagban lehet majd megvásárolni az egyszeri hálózatra csatlakozási díj megfizetése mellett. A kábelhálózaton internetes szolgáltatás is rendelkezésre áll majd. (vs)

Piliscsaba Időközi választás
Lemondások folytán a Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselőinek száma ötről két főre csökkent, működése veszélybe került. A hiányzó három képviselő pótlására 2005. május 22-én időközi választást tartanak a faluban. Jelöltek ajánlására 2005. április 29-ig van lehetőség. (vs)

Vác Védett épületek
A város pályázatot hirdet védett épületek, valamint védett területen és környezetben álló, de egyedileg nem védett épületek felújításának támogatása érdekében. A korszerűsítést, a külső és az ezzel összefüggő belső helyreállítást úgy kell elvégezni, hogy az épület külső homlokzatának jellemző elemeit az eredetinek megfelelően kell helyre állítani. (vs)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!