Hírek

2005.04.30. 06:25

Hódít az egypalánkos játék

Vasárnap kezdődik az utcai kosárlabda-bajnokság. Tavaly több száz együttes küzdött a tavasztól őszig tartó egypalánkos vetélkedőn.

Árvay Sándor

A szeptember végéig tartó, 13 rendezvényből álló sorozat most is körbejárja Pest megyét és néhány budapesti helyszínt, mindenütt játéklehetőséget kínálva a háromfős csapatoknak. A települések főterén, a nagy bevásárlóközpontok parkolóiban az alkalomra felfestett kosárpályákon az 1997 óta szervezett viadal eddigi nyolc esztendejében is több száz együttes vetélkedett rendszeresen, jó néhány helyszínen többezres szurkolótábor előtt.
– Összesen kilenc kategóriában lehet pontokat gyűjteni, férfi és női együttesek mellett vegyes csapatok számára is hirdetünk versenyt, s az idén először a fogyatékos sportolók is indulhatnak – mondta a kosaras dzsembori ötletgazdája és fő szervezője, Buday Zsolt. – A korábbi évek bebizonyították, hogy a kosarazás igazi tömegsport, baráti társaságok, alkalmi csoportok, családi csapatok jelentkeznek. A csoportküzdelmek jóvoltából az egynapos tornákon minden együttes legalább négy meccset játszhat.  Remek nyári szórakozásnak ígérkezik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!