2005.04.18. 06:19
Elkeltek Kiss Manyi öltözői kabalái
A rivalda nagyjainak személyes tárgyaira, kellékeire és jelmezeire licitálhattak az érdeklődők a Művészbejáró boltban tartott árverésen.
Száznál több különleges, egyedi régiség került kalapács alá az Andrássy úton, a Művészbejáró nevű üzletben. Az elhunyt színészóriások és mai kedvencek tárgyait bocsátották árverésre. Kalapács helyett ez alkalommal csengő csilingelése ütötte le a licitálást. A Csonka András vezette árverésen ugyanis ezzel jelezték az új tulajdonosnak, hogy övé lett az áhított tárgy. Az érdekes és színvonalas anyag bemutatásában Pici segítségére siettek a Tallós ikertestvérek, Rita és Andrea. A bevétel egy részéből az Ódry Áprád Színészotthont kívánják támogatni, ahol igen idős művészek élnek.
A régiségeket hajdan a színházi világ legnagyobbjai használták. Árverésre kínálták Latinovits Zoltán faperselyét, ahogy Mezey Mária apró szipkáját vagy Leonard Bernstein karmesteri pálcáját. Elkelt a Bessenyei Ferenc életéről szóló, általa dedikált könyv, a Férjem, a komédiás. Az idős színész december 2-án, az üzlet megnyitása napján írta alá a kötetet. A kikiáltási árért, nyolcezer forintért vitték el.
Kiss Manyi öltözői kabalái is kikerültek az üzletből. A hamutartó, parfümszóró, kis hegedű és dedikált fotója harmincötezerről indult, annyiért is kelt el. Darvas Iván Egy őrült naplója című monodrámájának dedikált lemeze hétezer forint helyett tizenegyezerért vándorolt új tulajdonosához.
Nem talált gazdára Füst Milán, az írófejedelem gyémánt berakású inggallérgombja, sem Ajtay Andor aranyceruzája és dedikált fényképe. Az utóbbi tétel eredeti kikiáltási ára negyvenháromezer forint volt, s a legközelebbi árverésen is kalapács alá kerülhet.
1. Egy kalap a Rockszínház legendás Nyomorultak előadásából. Thenadier-né fejfedőjét Tallós Andrea mutatja be. Thenadier úr cilindere Csonka Andráson díszelgett. 16000 Ft
2. Egykor Füst Milán felesége, Erzsébet asszony viselte a kicsiny aranyórát, amelyre most nem akadt licitáló. 42000 Ft
3. Détár Enikő eladott és vásárolt is. Megvette az autogramgyűjteményt, amelyben Dayka Margit, Gobbi Hilda, Somogyvári Rudolf, Madaras József aláírása is szerepel. 14000 Ft
4. A színésznő működő ékszer-mobiltelefonját ajánlotta fel árverésre, amelyből az országban mindössze négy van. Az apró kincs azonnal gazdára lelt. 100000 Ft