Hírek

2005.04.06. 00:00

Egymás után távoznak a fóti vezetők

Zsidai P.

Fóton egyre mélyül a válság. Már beszámolt róla a Reggel, hogy a képviselő-testület fegyelmivel sújtotta saját polgármesterét. Szent-Iványi Gézától megvonták jutalmát, illetményét és juttatásait húsz százalékkal csökkentették. Ez után munkaviszonyának megszüntetését kezdeményezték a feltárt törvénysértések miatt. A testületi ülésen tíz szavazatra volt szükség a minősített többséghez. Az egyik képviselő azonban egy nappal korábban lemondott, így csak kilencen szavaztak Szent-Iványi ellen. A polgármester ezért nem fogadta el a döntést.

A közigazgatási hivataltól kért szakvélemény szerint az eljárás törvénytelen volt. A minősített többséghez ugyanis az összes képviselői helyet számba kell venni. A vita azonban még nem zárult le. A hivatal törvényességi vizsgálatát még csak most kezdte el, ez mondja ki a végső szót. Ami ma már biztos, a város jegyzője elhagyja az önkormányzatot. Erről mai zárt ülésén tárgyal a képviselőtestület tagjaival. – A testület működése szétszakadt bal és jobb oldalra. A polgármesterrel pedig elmérgesedett a viszony. Képtelenség itt tovább dolgozni – mondta lapunknak Nárai Róbert.

Gödi összeesküvés

Padányi Róbert, a műszaki osztály vezetője szintén távozott a hivataltól. A rendőröket a polgármester hívta be a hivatalba, miután Padányi 60 ezer forintot adott át Nárainak. A jegyzőkönyv szerint a polgármester, Padányi és az irodavezető Szabó Tünde a gödi Ilka Csárdában tervelték ki az akciót. Az ügyészség vádat emelt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!