Hírek

2005.04.28. 00:00

Demján csak 1 eurót kér

Ötezer fős konferencia-központot építene az állam Budapesten. A kormánydöntés már múlt héten megszületett, már csak telek, egy cégtárs és pénz kell.

Zsidai P.–Kiss G.

A Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Trigránit Rt. máris jelezte, egy euróért felajánlja telkét, ha megvásárolják tőle a létesítmény terveit. Ezekért 460 millió forintot kérnek. A volt expo-telkeken a Trigránit már felépítette a Nemzeti Színházat, a Művészetek Palotáját és konferencia-központot is tervezett oda. Az elképzelés annyiban új, hogy nem Demján-cég a beruházó. Az ügy azonban még nem lefutott. A kormány nyílt pályázatot ír ki a helyszínre és a kivitelezésre. A feltételek között szerepel, hogy a létesítmény a városmaghoz képest 25 kilométeres sugarú körben legyen. Ebbe belefér a Demján-telek.

Az államnak nincs pénze a beruházásra, amelynek költségét Kolber István fejlesztési miniszter 30 milliárdra becsüli. Egymilliárd forintos önrésszel közös társaságot alapítna a nyertessel, majd újabb hétmilliárd forintot fektetne be. Már csak huszonkettő hiányzik. Kupper András (Fidesz) frakcióvezető minden fővárosban létrejövő beruházásnak, így a konferencia-központnak is örül. – Most már jól látható, hogy az Orbán-kormánynak érdemes volt beavatkozni a főváros szerkezetébe. A Nemzeti Színház és a Művészetek Palotájának környéke kulturális és turisztikai központtá vált.

A kongresszusi turizmus világranglistáján a rendezvények számában Budapest a kilencedik helyen áll. Sztojanovits Kristóf, a Magyar Kongresszusi Iroda vezetője hozzáteszi, a kongresszusi vendégek számában már lemaradunk a versenyben. Sokszor előfordul, hogy egy konferenciát több fővárosi szállodában kell egyszerre rendezni. A Magyar Szálloda Szövetségben  nem tudták megmondani, a fővárosi hotelek hány főt tudnak fogadni konferenciákra. Ilyen kimutatásuk ugyanis nincs. A legnagyobb terem a kongresszusi központban található, 1775 fős. Ezenkívül hat kisterme van összesen 650 férőhellyel.

Ma már túl kicsi a kongresszusi központ

Sztojanovits szerint ma már csak kiállítással együtt érdemes konferenciát szervezni, hogy biztosan megtérüljön a rendezés. Erre azonban a kongresszusi központ nem alkalmas. Ha telt házzal folyik a konferencia, nem marad hely a kiállításra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!