2005.04.18. 00:00
Az ötödik kerület zsebéből kell a pénzt kivenni
Tetemes összegbe kerül az V. kerületnek a Belgrád rakparti tiltott építkezés. Most mintegy 15 millió forintot kell kifizetnie az adófizetők zsebéből – mondta el Prónay-Zakar Gina sajtóreferens. Azért, hogy a 9. számú ház illegális felépítményét lebontsák.
Az ügyben, mint megírtuk, a VII. kerület jár el, az V. azonban átvállalta a költségeket. Elvégre a ház az ő területén áll. Nem ez az összeg az első tétel, amellyel az építkező megkárosítja az önkormányzatot. Bírta László évek óta semmibe veszi a tiltó határozatokat. Másfél éve 8,5 milliót kellett fizetni azért, hogy az építményekkel okozott veszélyt elhárítsák. Be kellett temetni a gödröt, amelyet Bírta a ház alá ásott. Az önkormányzat az újabb összeget is ráterheli az építtetőre.