Hírek

2005.04.22. 06:49

A futball Gerának szent

Gera Zoltán Angliában is roppant népszerű. Nem csupán a szurkolók, a szakemberek is elismerik a klasszist. A WBA minden bajnoki meccsén játszott eddig a szezonban.

Malonyai Péter

A Sky Sport szakírója szerint Gera Zoltánra már nem csupán Birminghamben, hanem egész Angliában figyelnek. A klasszikus, látványos futball híve, rendre váratlan megoldásokra törekszik. „Mindig szerettem az angol futballt, de csak most, amikor benne élek, fogom föl igazán, mekkora dolog, hogy itt játszhatok. Nem csak a színvonal, hanem a gondolkodásmód miatt is. A futball errefelé szent dolog” – nyilatkozta nemrég.

A West Bromwich Albion menedzsere, Bryan Robson egy interjúban „Mágikus Magyarként” emlegetve így beszélt róla: „Gera félelmetes. Éppen olyan futballista, mint amilyeneket szeretek magam körül látni. A mosoly soha nem hervad le az arcáról, de megcsinál mindent, amire kérem, kőkeményen dolgozik”.

Harmincnégy forduló után a WBA a 17. helyen áll, már nincs kiesőhelyen. A hozzáértők szerint az első csapat lehet a Premiershipben, amely az őszi szezon után az utolsó volt, mégsem búcsúzik. Megjegyzendő: a hírek szerint a már hat bajnoki gólnál járó Gera akkor is marad a West Bromwichnál, ha a csapat kiesik. Úgy tetszik, a vonzalom valóban kölcsönös.

Gera Zoltán

Született: 1979. április 22., Pécs. Klubjai: Pécsi Kinizsi, Zsolnay SE, P. Bőrgyár, Harkány, PMSC, FTC, WBA.

Legjobb eredményei: kétszeres magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes. A West Bromwich Albionban: 33 bajnoki mérkőzés/6 gól, 3 FA-, 1 Ligakupa-mérkőzés, gól nélkül.

Menekül a West Bromwich Albion a kiesés elől

Az utolsó hét fordulóban mindössze egy vereséget szenvedett, mégpedig a Chelsea-től (0-1). Az utóbbi három találkozón Gera két gólt is szerzett, az egyik győzelmet (1-0 az Everton ellen), a másik idegenbeli döntetlent (1-1 a Spurs ellen) hozott csapatának.

Született: 1979. április 22., Pécs. Klubjai: Pécsi Kinizsi, Zsolnay SE, P. Bőrgyár, Harkány, PMSC, FTC, WBA.

Legjobb eredményei: kétszeres magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes. A West Bromwich Albionban: 33 bajnoki mérkőzés/6 gól, 3 FA-, 1 Ligakupa-mérkőzés, gól nélkül. Menekül a West Bromwich Albion a kiesés elől Az utolsó hét fordulóban mindössze egy vereséget szenvedett, mégpedig a Chelsea-től (0-1). Az utóbbi három találkozón Gera két gólt is szerzett, az egyik győzelmet (1-0 az Everton ellen), a másik idegenbeli döntetlent (1-1 a Spurs ellen) hozott csapatának. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!