Hírek

2005.03.05. 08:08

Tudta, hová kell állnia

Malonyai Péter

[caption id="" align="alignleft" width="135"] Göröcs János rúgótechnikája világviszonylatban is kivételes volt
[/caption]Harmadszor volt válogatott Göröcs János 1959. május elsején Drezdában. – Nyomasztott a város, mert hiába telt el csaknem másfél évtized a háború óta, mindenütt romokkal találkoztunk – kezdi Göröcs. – Volt viszont egy remek étterem, ott volt a bankett. A Szegedi Halászcsárda divatos hely volt, sorban álltak előtte. Göröcs volt a főszereplő a meccsen.

– Szögletet rúghattunk, én pedig a tizenhatosnál figyeltem mi lesz, mindig utáltam a kapu előtti tülekedést. Kotász Anti rám is szólt, hogy „Hát te mit álldogálsz itt…?”. Csak megvontam a vállam, mert jött befelé a labda. Éppen felém szállt, én pedig ballal kapásból rálőttem. Épphogy befért a jobb felső sarokba. Persze odaaszóltam Kotásznak, hogy „Ugye, hogy jó helyen álltam…”

Az egykori klasszis az 1958-as svédországi világbajnokság után került be a válogatottba, a drezdai már a harmadik gólja volt a nemzeti tizenegyben. Az NDK elleni meccs után a svédekkel játszott a csapat a Népstadionban (3:2). Göröcs két gólt lőtt, Albert Flórián bemutatkozott a csapatban, s először állt össze a legendás Sándor, Göröcs,Albert, Tichy, Fenyvesi támadósor. – Ha Sándor Csikar négy esztendővel fiatalabb, biztos, hogy többször lettem volna válogatott – morfondírozik. – Nagyon értettük egymást, s nemcsak a pályán, mondhatni, egy húron pendültünk.

Drezda, 1959. május 1.

NDK–Magyarország 0:1 (0:0)

Hans-Meyer-stadion

50 ezer néző

vezette: Gulliksen (norvég)

NDK: Spickenagel – B. Müller, Heine, Skaba – Mühlbächer, Kaiser – Lindner (H. Müller, 40.), Tröger, Schröter, Meyer, Wirth

Magyarország: Grosics – Mátrai (Berendy, 69.), Sipos, Sárosi – Bundzsák, Kotász – Budai II, Göröcs, Csordás, Tichy, Fenyvesi

gól: Göröcs (68.)

Göröcs János

szül.: 1939. május 8., Gánt

klubjai, játékosként: Kender Juta, Bp. Vasas Izzó, Újpesti Dózsa, Tatabánya

legjobb eredményei: olimpiai bronzérem (1960), vb – 5. hely (1962), VVK-döntő (1969), KEK-gólkirály (1962: 8 gól), KK-győzelem (1973, 1974), ötszörös bajnok, kétszeres kupagyőztes

válogatottság/gól: 62/19

bajnoki mérkőzés/gól: 362/109.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!