2005.03.08. 00:00
Sikkasztással gyanúsítják a reklámcég vezetőjét
Újabb két gyanúsítottja van a brókerbotránynak – mondta lapunknak a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője. Horváczy Emese csak annyit közölt: Kulcsár Attila ügyfélköréhez tartozott a sikkasztással összefüggésbe hozott két személy. A Reggel úgy tudja, egyikük az ország egyik legnagyobb közterületi reklámcégének, az ESMA Kft. gazdasági igazgatója. Őt negyvenmillió forintos sikkasztással gyanúsítják. A másik gyanúsított szintén Kulcsár kiemelt ügyfelei között szerepelt. Velük együtt a brókerbotrány gyanúsítottjainak száma már húszra emelkedett.
Azt a rendőrség már korábban kilátásba helyezte, hogy rövid időn belül újabb gyanúsítások történnek, méghozzá az álbróker ügyfélköréből. Ehhez segítséget jelent a nyomozóknak több szakértői vélemény is, köztük a tőkepiaci szakértő elemzése, amely nemrég készült el. Horváczy Emese azonban azt mondta: az elkövetkezendő napokban nem várható ilyesmi.