2005.04.01. 00:00
Nincs vészforgatókönyv
„A frakció egységes és elszánt, Szili és a jobboldal potenciális támogatottja, Sólyom László indulása esetén egyik jelöltre sem fogunk szavazni” – mondta Pető Iván SZDSZ-es politikus a Magyar Narancs című lapnak.
„Az MSZP a holnapi elnökségi ülésén foglalkozik először az eddig beérkezett jelölések kérdésével. Választmányunk jövő héten szombaton tesz javaslatot a kongresszusnak. A koalíciós partnerrel való egyeztetések még csak most kezdődnek. Pető Iván nyilatkozatát elhamarkodottnak tartom” – reagált lapunknak a nyilatkozatra Újhelyi István, az MSZP alelnöke. Megerősítette, hogy az MSZP-n belül a legtöbben Szili Katalint szeretnék államfőnek jelölni, akinek az alelnök szerint széles társadalmi támogatottsága is van.
„Az elmúlt hetekben, hónapokban egyetlen SZDSZ-es politikussal sem találkoztam, aki azzal érvelt volna, hogy szavazzuk meg Szili Katalint. Azt tartanám helyesnek, hogy ha a két párt még az MSZP kongresszusa előtt hivatalos tárgyalásokat folytatna az ügyben” – mondta lapunknak Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője. „A parlamenti logika szerint a kormánypártoknak kell közösen jelölni és megválasztani a köztársasági elnököt. Lehetőleg olyan személyt, akit az ellenzék is elfogadhatónak tart” – folytatta a liberális politikus. Gusztos szerint elképzelhető, hogy az elkövetkező napokban lesz egy kis vita a koalíción belül, de „megegyezésre vagyunk ítélve”.
Egyesek úgy értesültek, már vészforgatókönyveket írnak a Köztársaság téren, ha nem Szili lenne a párt jelöltje. „Nem láttam vészforgatókönyveket” – mondta Újhelyi István. Aki szerint „nagyszerű lenne”, ha pártja államfőjelöltje más párttól is kapna támogatást.
Az MSZP kongresszusa április 15-én dönt a párt hivatalos köztársaságielnök-jelöltjéről, de azt még belül sem határozták el, hogy a küldötteknek lesz-e Szilin kívül más választásuk. Mint ismeretes, Medgyessy Péter megbuktatása után az MSZP-elnökség Kiss Pétert álmodta a kormányfői székbe, de a kongresszus Gyurcsány Ferencet bízta meg az ország vezetésével. Egyes vélemények szerint kínos lehetne az MSZP elnökségének, ha a kongresszus egy éven belül kétszer is másképp döntene, mint azt az elnökség előzetesen elképzelte. Más vélemények szerint ezt nevezik pártdemokráciának.
Kuncze Gábor finomította párttársa állítását
Pető Iván nem hivatalos, hanem beszélgetésekből leszűrt álláspontot közölt Szili Katalin házelnök és Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke köztársasági elnöki jelölése kapcsán egy csütörtökön megjelent lapinterjúban – közölte az SZDSZ elnöke az MTI-vel. Kuncze Gábor a Hiller István szocialista pártelnökkel múlt kedden tartott nem hivatalos egyeztetést firtató kérdésre azt mondta: „nem hivatalos egyeztetésekről nem szokás a nyilvánosságot tájékoztatni”.