2005.03.07. 00:00
Németh Béla szerint a fogyasztókhoz meg lehet találni a megfelelő utat
Ha például a Dove kozmetikumokra, az Algida jégkrémcsaládra vagy éppen a Soproni Ászokra gondolunk, nem is sejtjük, hogy valószínűleg az Initiative Budapest reklámjai révén vásárolunk belőlük. Pedig így van.
Az Initiative Wordvide a világ legnagyobb független médiaügynökségi hálózata. Forgalma tavaly meghaladta a 20 milliárd amerikai dollárt. Az Initiative Budapest Magyarország három legnagyobb médiaügynökségének egyike. Mindhárom 10-11 százalékos arányt képvisel a hazai – tarifaáron mintegy 400 milliárd forint nagyságú – reklámpiacból. Legnagyobb megbízóik közt van az Unilever, a Brau Hungária, a Ferrero, a Porsche Hungária és a Mol Rt.
– Ön 13 éve dolgozik első munkahelyén, töretlen sikerrel. Manapság ez ritkaság. Minek köszönhető ez az elkötelezettség?
– A kitartásom, a céghez való lojalitásom elsősorban annak köszönhető, hogy 1992 óta folyamatosan újabb és újabb kihívásokkal van szerencsém találkozni. 1990-ben végeztem el a „változások előtti” Közgázt és éreztem, hogy megfelelő képzettség, de főleg magas szintű nyelvtudás nélkül nem lehet sikeres az ember Magyarországon. Ekkor találtam rá egy madridi MBA ösztöndíjra, amit a kelet-európából kiválasztott öt fiatal egyikeként sikerült megnyernem. Igazából itt tanultam meg tanulni. Amerikai iskolába jártam, ezért angolul tanultam és spanyolul éltem.
– Ez a két év belépő volt a reklámszakmába?
– Abban az időben alig ezer MBA képesítéssel rendelkező fiatal volt az országban, ami nagy előnyt jelentett nekem az elhelyezkedésnél. Nyilvánvaló volt számomra, hogy marketingkommunikációval akarok foglalkozni. Így kerültem a Lintas Reklámügynökséghez, amely éppen akkor határozta el, hogy felépíti médiaosztályát. Itt média tervező-vásárlóként kezdtem, s hat év után lettem ügyvezető igazgató.
– Nem riadt vissza a meghökkentő reklámelemek használatától sem. A Björn Borg férfifehérnemű három hétig lógott az Oktogon fölött…
– Teljesen véletlenül akkor zajlott az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet csúcsértekezlete Budapesten. A magas rangú vendégek fekete limuzinjaikban – köztük Clinton elnökkel – ott húztak el a hatalmas fehérnemű alatt. Gyakori téma volt ez az akkori újságok címlapjain.
– Mit jelent az ön számára a kreativitás?
– A szakma lényegét. Olyan kommunikációs csatornák folytonos kutatását, amelyek a hagyományos eszközök mellett – sőt manapság azok helyett – elvezetnek a fogyasztóhoz. A hat klasszikus eszköz ismert: a tévé, a rádió, az újságok, a mozi, az óriásplakát és az internet. De – mint a példa mutatja – egy száradni kiakasztott ruhadarab is közlési csatornává válhat. Ne felejtsük el, azonban a szakma másik fontos részét, a számokat, amelyekre támaszkodni lehet, amelyek segítségével a megbízók számára indokolni tudjuk az általunk javasolt megközelítést.
– A cég indulásakor többségben voltak azok az ügyfeleik, akik a cég nemzetközi hálózatán keresztül kerültek a magyar leányvállalathoz. Amióta átvette a cég vezetését, ugrásszerűen megnőtt a hazai ügyfelek száma. Ez minek köszönhető?
– Ha az üzletpolitikánkat egy agyonhasznált, de örök érvényű sablonba akarnám szorítani: minden lépésünket ügyfeleink érdekei mozgatják. Úgy gondolom, hogy ügyfeleink érzik és értékelik ezt a kiemelt figyelmet. Az Initiative Budapest növekedésével párhuzamosan a létszámunk is emelkedett. Mióta átvettem a cég irányítását, nyolcról harmincötre nőtt a nálunk dolgozó munkatársak száma.
– A közelmúltban önt beválasztották a cég Európai Igazgató Tanácsába, ahol a közép-kelet-európai régiót képviseli. Mit jelent ez Németh Béla számára?
– Óriási megtiszteltetést és egy újabb tanulási szakasz kezdetét.
Hobbi: a természetfotózás. Kedvenc témája a tenger és a szigetek. Amióta megtanult búvárkodni, víz alatti felvételeket is szívesen készít.
Szabadidő: a család mellett a sport. Síben tíz éve amatőr országos bajnok volt. Teremfociban első és másodosztályban is játszott. A rendszeres sportolás mellett a snowboard és búvárkodás a két új szerelem.
Család: két gyermeke van. Marina 10 éves, Ádám 13. Felesége gyógytornász a Hospice Alapítványnál.
Autó: egy városi terepjáróval közlekedik. Kényelmesen elfér benne az egész család és nagyon biztonságos is.
Utazás: évente három-négy alkalommal mindig elmennek valahova a családdal. Víz mellé, lehetőleg valamelyik szigetre. A tenger mellett szállja meg igazán a nyugalom.
Az európai igazgató tanács legfiatalabb tagja
Németh Béla (38) A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát.1990–1992: Madrid Business School, Master of Business Administration (MBA) diploma
1992: első munkahelye a Lintas Budapest
1998: Initiative Media Budapest ügyvezető igazgató
2003: Initiative Media közép-kelet-európai regionális igazgatója
2005: Initiative Európai Igazgató Tanács tagja
A magyar piac legnagyobb hirdetői közül kettő
Brau Union Hungária Sörgyárak Rt.: Az Initiative Budapest második egységének, a Brand Connection Budapestnek legnagyobb ügyfele. Tavaly kilenc márkáját hirdette a piacon, köztük a Heinekent és a Soproni Ászokat.Unilever: A reklámra legtöbbet költő cég, a piac és az Initiative legnagyobb hirdetője. 2004-ben 19 márkáját hirdette rendszeresen, köztük a Dove termékcsaládot és az Algida jégkrémeket.
Szabadidő: a család mellett a sport. Síben tíz éve amatőr országos bajnok volt. Teremfociban első és másodosztályban is játszott. A rendszeres sportolás mellett a snowboard és búvárkodás a két új szerelem.
Család: két gyermeke van. Marina 10 éves, Ádám 13. Felesége gyógytornász a Hospice Alapítványnál.
Autó: egy városi terepjáróval közlekedik. Kényelmesen elfér benne az egész család és nagyon biztonságos is.
Utazás: évente három-négy alkalommal mindig elmennek valahova a családdal. Víz mellé, lehetőleg valamelyik szigetre. A tenger mellett szállja meg igazán a nyugalom. Németh Béla (38) A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát.
1990–1992: Madrid Business School, Master of Business Administration (MBA) diploma
1992: első munkahelye a Lintas Budapest
1998: Initiative Media Budapest ügyvezető igazgató
2003: Initiative Media közép-kelet-európai regionális igazgatója
2005: Initiative Európai Igazgató Tanács tagja Brau Union Hungária Sörgyárak Rt.: Az Initiative Budapest második egységének, a Brand Connection Budapestnek legnagyobb ügyfele. Tavaly kilenc márkáját hirdette a piacon, köztük a Heinekent és a Soproni Ászokat.
Unilever: A reklámra legtöbbet költő cég, a piac és az Initiative legnagyobb hirdetője. 2004-ben 19 márkáját hirdette rendszeresen, köztük a Dove termékcsaládot és az Algida jégkrémeket. -->