2005.03.25. 00:00
Nem lesz vigalmi negyed a Belgrád rakparton
Minden törvényes eszköz bevetését kéri az V. kerület polgármestere a Belgrád rakpart 9. ügyében a hatóságoktól. Mint ismeretes, a világörökség részét képező házra engedély nélkül húzott fel két szintet jelenlegi gazdája.
Birta László, aki a közeli Capella bárnak is tulajdonosa, fittyet hány a hatóság ellenlépéseire. Elfogultságot jelentett be a közigazgatási hivatalnál az V. kerület ellen. Az ügy a Belvárostól ily módon átkerült a VII. kerületi építési hatósághoz. A megoldás várat magára, miközben az építtető a szomszédos házak épségét is fenyegeti.
A környékbeliek tavaly és idén is tiltakozó levélben fordultak Steiner Pál polgármesterhez. A beadványt háromszázan írták alá. Az emberek aggódnak a környék építészeti örökségéért, és félnek, hogy a szomszéd-ságukban hangos és illetlen vigalmi negyed lesz. A levelek valahogy elkeveredtek, így a kerület első embere lapunkból értesült létezésükről.
Steiner most találkozót hívott össze a vitában szereplő hatóságok munkatársai és az érintett házak közös képviselői részvételével. Kijelentette: a vigalmi negyedről szóló híresztelések alaptalanok. Az V. kerületben csakis a védett övezet jellegnek és a törvényes előírásoknak megfelelő szórakozóhelyek működhetnek.
Példátlan önkényesség
A lakók nyújtsanak be kérelmet, amelyben azonnali végrehajtást kérnek a hivataltól. Erre a közigazgatási hivatal építésügyi főosztályvezetője kérte a Belgrád rakpart 9. környékén élőket. Tovább lehetne gyorsítani a folyamatot, és a vállalkozó hiába fellebbezne. Belváros–Lipótvárosban még soha nem fordult elő hasonló nagyságrendű engedély nélküli emeletráépítés.