2005.03.11. 00:00
Mindenki megegyezésre vár
[caption id="" align="alignleft" width="320"] Még mindig maradtak nyitott kérdések, a tárgyalások lassan haladtak, de a Felvonulási téren várakozó gazdák türelmesnek bizonyultak
[/caption]A három vitatott pont közül késő estig egy kérdésben, a gabonafelvásárlás ütemében egyeztek meg a gazdák és a minisztérium. Ennek lényege, hogy a kormány június 30-ig átveszi a május végéig felajánlott felesleges gabonát. Így a gazdáknak nem kell peres úton érvényesíteniük a kötelező átvételre vonatkozó jogaikat – jegyezte meg Obreczán Ferenc, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetségének főtitkára. A további két, még vitatott kérdéskör az adósságrendezés, illetve a költségvetést érintő követelések ügye.
Így aztán a végső megállapodás tegnap lapzártánkig nem született meg.
A megbeszélések alatt sem csökkent a gazdatüntetések intenzitása. Több mint hatvan helyen több ezer traktorral és más mezőgazdasági géppel tiltakoztak az érintettek a kormány gazdapolitikája ellen. A fővárosi tüntetők mellé tegnap újabb traktoros egységek érkeztek. Bagi Béla, a szervezők egyik vezetője azt mondta, egyelőre körülbelül száz új mezőgazdasági gépre számítanak. A traktoroknak este nyolc órára kell felérkezniük a főváros közeli csomópontokra, ahonnan a rendőrség vezeti fel őket a Felvonulási térre. Így a téren álló járművek száma meghaladja az ezeregyszázat – tette hozzá.
A Központi Statisztikai Hivatal tegnap közzé tett felmérése szerint a gazdák helyzete az utóbbi évben romlott. Januárban 42 százalékkal olcsóbb volt a gabonafélék termelői ára, mint tavaly ilyenkor. A mezőgazdasági munkákhoz felhasznált energia ára viszont 14,5, a műtrágyáké pedig 3,5 százalékkal drágult a tavaly januárihoz képest.
Területalapú támogatás
Eddig 40 milliárd 287 millió forintot fizetett ki a kormány területalapú támogatásként a gazdáknak – mondta László Boglár kormányszóvivő. Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szerint a támogatási rendszernek már 2004. november 1-jétől teljes erővel kellene működnie.