2005.03.22. 00:00
Keresztül Pest Megyén
Diósd Kultúra és sport
Az Együtt Diósdért Alapítvány közéleti klubja következő fórumát április 5-én, kedden 18 órai kezdettel rendezi a Kápolnakerti Közösségi Házban.
A fórum témája: a község kulturális és sportélet, valamint az ifjúság szórakozási lehetőségei. (vs)
Érd Lehetőség az építésre
Elkészült a szennyvíztisztító környékének szabályozási terve, ahol eddig változtatási tilalom volt érvényben. Így megvan a jogi lehetősége, hogy fölépülhessen a Tesco áruház. A beruházás kapcsán körforgalom lesz a 6-os és 7-es út csomópontjában, és korszerűsítik, lefedik a szennyvíztisztítót. (vs)
Mogyoród Turizmus
A Gödöllő és Környéke Regionális Turisztikai Egyesület március 25-én 10 órakor tartja az egyesület választmányának és idegenforgalmi bizottságának ülését. A tanácskozás a Hungaroringen az Allianz Hungária vezetéstechnikai centrumának konferenciatermében lesz. (vs)
Nagymaros Szárnyashajó
Májustól a felújított kikötőben is megállnak a Budapestről Esztergomba közlekedő szárnyashajók. A 44–104 fő befogadására képes vízijárművek
60–70 kilométeres óránkénti sebességgel haladva Budapestről egy és negyed óra alatt érnek el a nagymarosi hajóállomásra. A járatok május 21-től szeptember 18-ig szombat, vasárnap és ünnepnapokon is közlekednek. (vs)
Pécel Közmeghallgatás
A város önkormányzatának képviselő-testülete közmeghallgatást tart március 29-én (kedden) 17.00 órai kezdettel.
A lakosságot a Belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Oktatási Központjának színháztermében várják a helyi képviselők. (vs)
Szob Folyik a felújítás
A háziorvosi rendelő felújítása miatt, az építkezés ideje alatt az I. és II. számú háziorvosi rendelés új helyen zajlik. Az orvosok a MÁV laktanya rendelőjébe naponta 8 és 13 óra között fogadják a lakókat. (vs)
Törökbálint Értékesítés
A képviselő-testület úgy döntött, hogy a BálintBusz Kft.-ben
lévő 2040000 forintos névértékű üzletrészét értékesíti mindösszesen 50000 forintos árért. Felhatalmazták a polgármestert a szerződés aláírására, és arra, hogy a taggyűlésen a társaság az elővásárlási jogról lemondjon. (vs)
Vác Új ügyvezető
a távhőnél Július elsejétől új ügyvezetője lesz az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságnak, a Váci Távhő Kft.-nek. A társaságot évek óta irányító Csendes Csaba folyamatosan adja át a munkát az eddig műszaki vezetőként dolgozó Rakonczai Róbertnek. Az új ügyvezető megbízatása öt évre szól. (vs)