Hírek

2005.03.05. 00:00

Keresztül Budapesten

BAMA

I. kerület Elfogadták
A képviselők tizenöt igen, öt nem és három tartózkodás mellett elfogadták a kerület 2005-ös költségvetését. A budavári önkormányzat idén mintegy hatmilliárd forintból gazdálkodhat. (kg)

II. kerület Tervtanács
A képviselők elfogadták az önkormányzati tervtanács létrehozásáról és működésének rendjéről szóló rendeletet. A tervtanács szakmai segítő és véleményező testület, amelynek állásfoglalásait a településrendezési tervek jóváhagyásánál veszik figyelembe. (kg)

III. kerület Kátyúk
Az idei évben 150 millió forintot különítettek el a kerületi utak állapotának javítására. Tavaly erre a célra 130 millió forint jutott. (kg)

IV. kerület FEJLESZTÉSEK
Idén húsz százalékkal többet költ az önkormányzat intézményei felújítására. Hock Zoltán alpolgármester szerint bár szükség volna rá, ennél több pénzt nem lehetett elkülöníteni a költségvetésből felújítási célokra. (nvzs)

V. kerület HAJLÉKTALANOK
Háborognak a belvárosiak, hogy lakóhelyük közterületein mind több a hajléktalan. Nincs azonban olyan jogszabály, miszerint Budapest kiemelt területein a hajléktalanok nem tartózkodhatnak. (rv)

VI. kerület TÁMOGATÁS
Módosították a kerület által adható lakásfenntartási támogatást. Az egy négyzetméterre jutó összeget az idei évre 750 forintban határozta meg a képviselő-testület. (rv)

VII. kerület RENDKÍVÜLI ÜLÉS
Rendkívüli testületi ülésen tárgyalják a képviselők többek között az idei költségvetést és a szociális ellátásokat. A március 7-ei, hétfőn reggel 9 órakor kezdődő ülésen téma a VI–VII. Kerületi Rendőrkapitányság tavalyi munkájáról szóló beszámoló is. (rv)

VIII. kerület EMELÉS
Drágul az üdülés az önkormányzat káptalanfüredi gyermeküdülőjében és a magyarkúti üdülőben. A változást a bérek és működési költségek, az élelmiszerárak és energiadíjak növekedése teszi szükségessé. (dná)

IX. kerület SIKER
A városrész 450 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert megújítására az Európa Terv program keretében. (dná)

X. kerület JÁRULÉK
A képviselő-testület megtárgyalta az önkormányzatnál dolgozó közalkalmazottaknak már kifizetett, nulladik havi különjuttatáson felüli pótlékok kifizetését. (dná)

XI. kerület Kisvasút
Vasútmodell-kiállítást és -vásárt tartanak március 20-áig a Fehérvári úton lévő Fővárosi Művelődési Ház épületében. (ka)

XII. kerület Költségvetés
Elfogadták a kerület 2005. évi költségvetését. Az önkormányzat mintegy 10, 3 milliárd forint forintos kiadással és hasonló bevétellel számol. (ka)

XIII. kerület NYUGDÍJASOKNAK
Az idősek nappali ellátására egységes szervezet jött létre Szociális Szolgáltató Központ néven. Az intézmény magába foglalja a Gondozási Központokat, s az idősek nappali klubjait. (nvzs)

XIV. kerület MEGÚJULT
Ünnepélyesen átadták a Liszt Ferenc Általános Iskola új kamaratermét. A beruházást az önkormányzat támogatta. (nvzs)

XV. kerület Kreatív műhely
A családi kreatív műhely ma délelőtt tíz órától várja az érdeklődőket. A Csokonai Művelődési Házban kézműves technikákkal ismerkedhet meg az egész család. (pat)

XVI. kerület Paralimpikonok
Árpádföldön, a Szabó Lajos Katolikus Közösségi Házban március 6-án, vasárnap délután 3 órakor nyílik meg a Magyarok a paralimpián című tárlat. A kiállítást március 20-ig ingyenesen lehet megtekinteni. (pat)

XVII. kerület Megállapodás
A polgármester javaslata szerint a kerületnek is csatlakoznia kell XV. kerület polgármestere által szorgalmazott önkormányzati együttműködési megállapodáshoz. A szerződéstervezet szerint az aláírók együttesen pályáznának EU-forrásokra. (pat)

XVIII. kerület ÁRVERÉS
Bérlakásokat árverez az önkormányzat. A Jókai, Csontváry és Havanna utcában lévő ingatlanok kikiáltási ára 3,4 és 8,5 millió forint között van. Az árverés március 22-én lesz. (vz)

XIX. kerület LAKÁS
Az önkormányzat félkomfortos, komfortos és összkomfortos 1-1,5 és 1+2 szobás lakásokat keres. A bérlakásállományát bővítik az ingatlanokkal. (vz)

XX. kerület Oscar
A háromszoros olimpiai bajnok postagalambász Peller József megkapta a sportág első Oscar-díját is. (vs)

XXI. kerület DÍJKIEGÉSZÍTÉS
A távhő-szolgáltatási díjra jogosultaknak januárra, februárra és márciusra 4000 forint jár. Részletes információkat a szociális iroda ügyfélszolgálata nyújt. (vcs)

XXII. kerület CSALÁDI NAP
Családi program színhelye lesz holnap a KUSZA. A legkisebbeket játszószőnyeg várja. (vcs)
 
XXIII. kerület ZAJVÉDELEM
A MÁV azt ígéri, hogy ebben az évben megépíti a budapest–kelebiai vasútvonal melletti zajvédő falat. A felújítás után a megengedettnél nagyobb lett a zajártalom. (vcs)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!