2005.03.26. 09:58
Emlékezés Széchyre
[caption id="" align="alignleft" width="132"] Az olimpiai ezüstérmes Gyurta Dániel is rajtkőre áll a Komjádi-uszodában
[/caption]Születésnapján, vasárnap versenynyel emlékezik Széchy Tamásra a Széchy SE. A mester egykori tanítványa, az olimpiai és világbajnok Szabó József vezette klub azokban a számokban írt ki versengést, amelyekben Széchy Tamásnak világklasszis tanítványai voltak. Így a programban természetesen főszerepet kap a 400 méteres vegyesúszás (Darnyi, Hargitay, Verrasztó Zoltán erőssége), a 200 méteres mellúszás (Szabó József, Rózsa Norbert), a 200 méteres hátúszás (Wladár Sándor, Verrasztó Zoltán) – olyannyira, hogy vegyesen és mellen elindul az athéni olimpián (is) sikeres mai klasszis Cseh László és Gyurta Dániel is.
A viadalon képviseltetik magukat a legifjabbak is, összhangban azzal, hogy a Széchy SE a nevelést állítja a középpontba. Nem is akármilyen szellemi háttérrel, hiszen a Széchy nevet az úszópápa jóváhagyásával vette föl a klub két esztendeje. Ott lesznek a Komjádi-uszodában az egykori tanítványok is, mert hol másutt emlékezhetnének méltón Széchy Tamásra, mint az uszodában.
Nyolc olimpiai aranyat jegyzett tanítványaival
Széchy Tamást (1931–2004) nem véletlenül illették az úszópápa titulussal. Tanítványai közül elsőként Hargitay András mondhatta el magáról, hogy a világ legjobbja (1973), hogy aztán negyedszázad alatt még tizenkilencszer mondhassanak neki köszönetet. A mester 8 olimpiai és 12 világbajnoki aranyat jegyzett.