2005.03.29. 00:00
Éhségsztrájk, visszavont ítélet
„Nem vagyok fasiszta, csak tisztelem a Ducét!” – ezzel a mondattal írta be magát Itália történetébe Benito Mussolini unokája.
Első diadalát 1992-ben aratta a ma 42 éves, festett szőke hajú nő. Alessandra személyében a diktátor kivégzése után csaknem ötven évvel újból egy Mussolini lépett az olasz történelem porondjára. A nápolyi fiatal nő az Olasz Szocialista Mozgalom színeiben szerzett mandátumot. A párt később Gianfranco Fini vezetésével Nemzeti Szövetséggé alakult át.
A Mussolini-unoka és Fini nem sokáig volt jóban. Ennek is a nagypapa az oka. A jobboldali politikus ugyanis nem nézte jó szemmel csinos vetélytársnője nyomulását. Izraeli látogatása alkalmából elnézést kért Mussolini zsidótörvényeiért. Az unokát ez annyira kihozta a sodrából, hogy hátat fordított Fini pártjának és saját tömörülést alapított.
Az idei, áprilisi helyhatósági választásokon azonban kis híján nem vehetett részt a Szociális Alternatíva (AS), mert vezetőjét
a támogatói aláírások meghamisításával vádolták. Alessandra Mussolini e mögött is Finit gyanította, és éhségsztrájkba kezdett. Lakókocsijával letáborozott az államügyészség épülete előtt, és kiharcolta az ítélet visszavonását.
A 2006-ban esedékes általános választások fényében a tartományi megmérettetés fontos politikai erőpróbának számít.
Loren unokahúga maga is színésznőnek készült
Az 1962-ben Nápolyban született hölgy először színésznői babérokra törekedett. Nagynénjétől, Sophia Lorentől meg is kapott ehhez minden segítséget. Nem szólva az előnyös külsőről, ami szintén sikerekkel kecsegtette. Dzsesszmuzsikus apja – a Duce egyetlen még élő fia – is biztatta. Alessandra nem fukarkodott a bájaival. Egy izraeli filmben pucéran álldogált a zuhany alatt. Sokak szerint ez volta legemlékezetesebb alakítása. A szemrevaló fiatal lány azonban nem sokáig melengetett filmdívai álmokat. Beiratkozott az orvosi egyetemre, majd letette a gyermekorvosi szakvizsgát. A politikába 29 évesen vetette bele magát, főként azért, hogy nagyapjának „igazságot szolgáltasson”.
a legemlékezetesebb alakítása. A szemrevaló fiatal lány azonban nem sokáig melengetett filmdívai álmokat. Beiratkozott az orvosi egyetemre, majd letette a gyermekorvosi szakvizsgát. A politikába 29 évesen vetette bele magát, főként azért, hogy nagyapjának „igazságot szolgáltasson”. -->