Hírek

2005.03.23. 00:00

Drogterjesztők buktak le

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság leplezett le egy hatszintű kábítószer-hálózatot. A nyomozás egy fegyverkereskedőtől indult, aki munkahelyéről lopta a géppisztolyokat.

Nagy Eszter Dóra

Bejelentést kapott a rendőrség, hogy egy kistarcsai férfi fegyvereket tart a lakásán – mondta Szabó Jenő. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója szerint innen indult az a nyomozás, amely során egy droghálózatot sikerült felderíteni. A nyomozók a helyszínen valóban találtak három puskát, de kábítószert is. A férfi azt állította, volt feleségén keresztül szerezte be a drogot, a fegyvereket pedig egy jászszentandrási férfitól.

A rendőrök Jásszentandráson, F. József (49) lakásán házkutatást tartottak. Szabó Jenő szerint a sufniból, az ágyneműtartóból, de még a vécéből is több tucat fegyveralkatrész került elő. Géppisztolyok, puskák, töltények. F. József saját bevallása szerint fegyvergyárban dolgozott. Onnan lopta el a gyűjtemény egy részét, a többit piacokon vette.

A nyomozók a kábítószerrel kapcsolatos nyomozás során a kistarcsai férfi volt feleségét is tőrbe csalták. A kistarcsai HÉV megállójában csaptak le a nőre és társára. Ők újabb terjesztőket neveztek meg. A képbe került árusok újabb neveket említettek, és azok is feladták forrásukat. Így a fogyasztókkal együtt öszszesen hatszintű hálózatot derítettek fel. A házkutatásokon 1583 ecstasy tablettát, 212 gramm speedport és 879 gramm marihuánát találtak. A nyolc elfogott közül hetet letartóztattak. A nyolcadik, a volt feleség pedig börtönbe került, mert korábban körözték.

Mobilon a bizonyíték

A nyomozók az egyik gyanúsított lakásán találtak egy mobiltelefont, amelyen egy drogbuliról készült felvételt találtak. Azt vizsgálják, kik szerepelnek a képeken. Szintén találtak egy felvételt egy mérleggel kimért drogadagról. Ezt várhatóan bizonyítékként használják fel.

A fegyverek értékét a nyomozók szakértővel vizsgáltatják, a lefoglalt kábítószerről azonban tudják, hogy mintegy három és fél millió forintot ér.

Keresik a főelosztót

Sebők Zoltánt (25) még keresi a rendőrség.

A fiatalember jelenleg a bűnbanda képzeletbeli piramisának csúcsán helyezkedik el. Sebőknek nyoma veszett. Utolsó bejelentett zuglói címéről pedig kiderült, hogy csupán álca. A gyanúsítottnak azonban nem csak a rendőröktől kell tartania. Ha beigazolódik a nyomozók feltételezése, hogy nem Sebők volt a fővezér, akkor alvilági körök is kereshetik.

A nyomozók az egyik gyanúsított lakásán találtak egy mobiltelefont, amelyen egy drogbuliról készült felvételt találtak. Azt vizsgálják, kik szerepelnek a képeken. Szintén találtak egy felvételt egy mérleggel kimért drogadagról. Ezt várhatóan bizonyítékként használják fel.

A fegyverek értékét a nyomozók szakértővel vizsgáltatják, a lefoglalt kábítószerről azonban tudják, hogy mintegy három és fél millió forintot ér.

Keresik a főelosztót

Sebők Zoltánt (25) még keresi a rendőrség.

A fiatalember jelenleg a bűnbanda képzeletbeli piramisának csúcsán helyezkedik el. Sebőknek nyoma veszett. Utolsó bejelentett zuglói címéről pedig kiderült, hogy csupán álca. A gyanúsítottnak azonban nem csak a rendőröktől kell tartania. Ha beigazolódik a nyomozók feltételezése, hogy nem Sebők volt a fővezér, akkor alvilági körök is kereshetik. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!