2005.03.25. 08:54
Baci a sajtban, higany a konzervben
A fogyasztóvédők húsvéti „tejutazása” a korábbiaknál jobb eredményt hozott, ám 20 üzletből 11-ben valamilyen hiányosságot találtak. A legsúlyosabbat a Corában, ahol egy sajttermékben kórokozó mikroorganizmust fedeztek fel. A terméket azonnal leszedették a pultról. Az ügyet átadták az állat-egészségügyi hatóságnak. Az áruház minőségvédelmi bírságra, az igazán súlyos büntetésre azonban a forgalmazó számíthat.
Az áruház felelőssége is felmerül e súlyos mulasztásban – mondta lapunknak Schreiberné Molnár Erzsébet, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgató-helyettese, hisz a termékek bevizsgálása, ellenőrzése a nagy bevásárlóközpontoktól el is várható.
Az ellenőrzés a legnagyobb magyar áruházláncok üzleteire terjedt ki, s bizony elszomorító, hogy a húsz áruházból hatban találtak olyan termékeket, ame-lyeknek fogyaszthatósági határideje, illetve szavatossága lejárt. Húsz áruházból hétben voltak gondok a jelöléssel, a magyar nyelvű tájékoztatókkal, ami egy élelmiszer értékesítésének a legalapvetőbb követelménye az Európai Unióban. Ötvenhatféle tejterméket vizsgáltak meg a laboratóriumban, ezek közül nyolc zsírtartalma nem felelt meg a csomagoláson feltüntetett értéknek. Alacsonyabb zsírtartalmú tejjel csak magyarnál találkoztak az ellenőrök, a szlováknál inkább a magasabb zsírtartalommal volt gond – derül ki a vizsgálati jelentésből.
Ezzel párhuzamosan az ÁNTSZ szabolcs-szatmári ellenőrzésén 38 doboz tengerihal-konzervben találtak az előírtnál magasabb higanytartalmat – mondta lapunknak Madarász Gyula megyei helyettes tiszti főorvos. Harminchat üzletből huszonhatban kellett bírságolni, s négy esetben szabálysértési eljárást kezdeményezni. A legtöbb gond azzal volt, hogy nem lehetett tudni egyes növényi eredetű termékek származási helyét, holott a növény-egészségügyi bizonyítvány a forgalmazás alapvető feltétele. Egy tengerihal-konzervben az előírtnál magasabb volt
a higanytartalom, emiatt a paradicsomos változatát azonnal kivonták a forgalomból.